Mint írta, a tavaly fogadták el a 2030-ig szóló városi sportkoncepciót, amelynek alapvetése, hogy a sport közérdek.
„A mi felelősségünk – az önkormányzaté, a sportvezetőké, az edzőké és a szülőké –, hogy tudatosítsuk: a mozgás egyéni érdek és társadalmi haszon egyszerre. Ahhoz, hogy a gyulaiak sportoljanak, olyan környezetre van szükség, amely méltó a városhoz.” – tette hozzá.
Kiemelte: az elmúlt évtizedben több mint 1 milliárd forintot fordítottak a sportinfrastruktúrára.
A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban:
- felújították a tetőszerkezetet,
- napelemes rendszert alakítottak ki
- új hőszigetelő nyílászárókat építettek be,
- hőszivattyús fűtő-hűtő rendszert telepítettek,
- leszigetelték a tetőt,
- kicserélték a tetőszerkezet héjazatát,
- új LED-falat telepítettek,
- felújították a burkolatokat és a küzdőtér parkettaborítását,
- kicserélték a nézőtér székeit,
- kialakították a homlokzati falak utólagos hőszigetelését
Az Id. Christián László Városi Sporttelepen:
- teljesen felújították a Himer-centerpálya gyepfelületét,
- öntöző- és drénrendszer telepítettek,
- új kutat fúrtak a vízellátás biztosításához,
- öntözőrendszert építettek ki mind a 3 füves pályánál,
- felújították a Vasvári Péter nagy műfüves pályát és az öltözőket,
- beszerezték a karbantartáshoz szükséges gépeket,
- felújították a Penny és a Spar felől a sporttelepre vezető járdákat
A fejlesztések nem csak a város sportlétesítményeit érintették:
- az Implom József általános iskola számára megvásároltak egy ingatlant az oktatási intézmény szomszédjában, ahol tornaszobát alakítottak ki
- az 5. számú általános iskola tornatermét felújították
- a Bay Zoltán általános iskolában kicseréltük a műfüves pálya borítását
A városi sportinfrastruktúra fejlesztésében nagyszerű partnereik vannak:
- a Karácsonyi János katolikus gimnáziummal és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közös munkájuk és a kormány támogatása révén átadhatták a Szent Gellért Tornacsarnokot
- a Magvető református általános iskola új tornateremmel gazdagodott



























