A gyulai gárda a tabella harmadik helyéről utazik riválisához, amely alakulat a hetedik pozícióból várja ellenfelét. A két együttes az őszi szezonban is találkozott egymással, akkor – Zádori Krisztián mesterhármasának és Constantinescu Dan-Marius góljának köszönhetően – 4-0-ás gyulai siker született.
A fürdővárosi csapat egy hosszú felkészülési programmal, edzőtáborral és öt felkészülési mérkőzéssel készült a márciusi rajtra. A „várvárosi” együttes nagy feladat előtt áll, hiszen hét ponttal van lemaradva az első helyen álló monori riválisa mögött. A sikeres szereplést a szurkolók biztatása mellett a csapategység is segítheti, hiszen az együttes kerete csak két helyen változott a szünetben. Távozott a csapattól Pintér Norbert, aki visszavonult a labdarúgástól, az érkező oldalon pedig Papp Dániel neve szerepel, a fiatal védő külföldi játék után érkezett a gyulai védelembe.
A Gyulai Termál FC csapata március 1-jén, vasárnap 14 órakor néz szembe ellenfelével, az első hazai mérkőzésen pedig a Martfűi LSE ellen lép pályára március 8-án.






















