Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Gebei Béla Istvánné Kiss Katalint köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Görgényi Ernő polgármester, Timár Andrea aljegyző és Pflaum Mária önkormányzati képviselő február 23-án.
Katika néni 1936. február 23-án született Gyulán. Szülei mezőgazdasági termelők voltak, egy testvére volt, aki hat évvel ezelőtt elhunyt.
Az iskoláit is Gyulán végezte el, majd egy kertészetben dolgozott. Később a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál vállalt munkát, majd az OTP Banknál helyezkedett el, ahol harminchárom évig dolgozott, egészen a nyugdíjazásáig.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
1961-ben kötött házasságot a férjével, házasságukból egy gyermek született, később két unokával és egy dédunokával bővült a család.
Az ünnepelt korábban rendszeresen árult a piacon, manapság szívesen olvas.
Arra a kérdésre, hogy mi a hosszú élet titka, nincs igazán válasza, de véleménye szerint egy pici bor és pálinka senkinek sem árthat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter





























