
Gyulai SE-Hajdúnánás Termál SC 22-27 (10-16).
NB I/B-s női kézilabda bajnoki mérkőzés, Gyula, nézők: 150. V.: Kiss, Kuklis.
Gyulai SE: Borsós – Szabó R. 4, Mézes L. 2, Lukoviczki B. 5, Zöldi-Tóth Kata 4, Tóth K. 4, Erdődy B. 3. Cs.: Nagy B. (kapus), Latos, dr. Novák, Skerl, Dávid, Márki, Balogh Á., Kesztyűs. Edző: Bolla Mária. Hétméteresek: 2/1, 8/8. Kétperces kiállítások: 0 p, ill. 2 p. Ellenfél legjobb dobója: Fekete K. 12.
Első hazai mérkőzésén az évek óta NB I/B-s tagsággal rendelkező Hajdúnánás csapatát fogadták a gyulai lányok. A találkozó jól indult, fej fej mellett mentek a csapatok, és a 15. percben 5-5-ös állást mutatott a kézi eredményjelző, ugyanis az eredményjelző nem működött. A nyitott védelem ekkor még jól működött, azonban a vendégek ekkor zsinórban nyolc gólt lőttek, míg a mieink mindössze kettőt. A szünet után magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, összeállt a védelem, és a támadásokban is láthattunk már ötletes játékot.
A félidő közepére sikerült ledolgozni a hátrányt (19-20), azonban ekkor újabb hibák csúsztak a játékunkba, és nem sikerült a bravúr. A végére ötgólos vereséget szenvedtek lányaink, azonban a második félidő játéka már mutatott biztató jeleket a jövőre nézve. Bolla Mária: – Nagyon akartak és küzdöttek a lányok, de az összeszokatlanság jelei még mindig megmutatkoznak, főleg a támadó játékunkban. A közönségtől türelmet kérünk, és bízunk a következő hazai győzelemben – nyilatkozta lapunknak a szakvezető.
Vasárnap 17 órakor az Inárcs-Örkény csapatához utaznak a lányok, ahol nem lesz könnyű dolguk az eddig veretlen hazaiakkal szemben, de nem feltett kézzel lépnek pályára. A juniorok végig szoros csatát vívtak a vendégekkel, azonban a végjátékban alulmaradtak, és 23-28 arányú vereséget szenvedtek.
Férfi együttesünk lehengerlő játékkal, fegyelmezett védekezéssel és remek kapusteljesítménnyel 28-20-as győzelmet aratott a Kondoros I. csapata ellen.






























