Gyorsan a tények, egy szuszra: 2009. november 12-én (másképp: e hét csütörtökjén) este hét órakor a Gyulai Kulturális Rendezvényszervező Nonprofit Kft. meghívásának eleget téve, a Magyar Nyelv Éve és Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából városunkba látogat kortárs fiatal irodalmunk két népszerű alakja, Cserna-Szabó András és Grecsó Krisztián.
A könnyed és feltehetően laza társalgással egybekötött felolvasóest hivatalos címe „Irodalmi kulináriák. Nyelvében főz a nemzet” – a beszélgetést Kiss László, a Bárka szerkesztője igyekszik mederben tartani. A belépés díjtalan.
Cserna-Szabó András 1974-ben született Szentesen, jelenleg Budapesten él. A csütörtöki est kiváló alkalom lesz arra, hogy legújabb, esszéket tartalmazó kötetéről is szóljon – a Mérgezett hajtűk című könyv arról tanúskodik, hogy írója pazar formában van: oldottan, kötetlenül kezeli, használja, fűszerezi, gyömöszöli, gyúrja, irdalja a nyelvet, vagy épp, rendes szokása szerint, átadja magát az ütős hasonlatoknak és metaforáknak, s hagyja, hogy anyaga maga formálja magát (magát). Cserna-Szabó András ezekben az írásokban hol novellát értelmezve fennhangon olvas, hol pályaképet rajzol, hol mást csinál, de mindvégig annál marad, amit jobb híján úgy nevezünk: irodalom. Ennek örvén Hrabal, Ambrus Zoltán, Hamvas Béla, Mészöly Miklós, Sade márki; és csak tovább van, hosszú-hosszú sor, sírig tartó. Humora lefegyverző, olykor harsány hahotára késztet. Egy-egy szöveg után megvezetett olvasójának vodkát inni támad kedve, vagy sört, pálinkát, esetleg bort – aztán csillogó szemekkel, herespiccesen állni a céltalanul szemerkélő őszi esőben.
Cserna-Szabó Andrásnak a hetedik könyve jelent meg néhány héttel ezelőtt, ha kérik, bizonyosan mesél az előzőekről is. Fel Micimackóra, fel Nagyhályogra, csütörtökön héttől kinyit a Puszibolt.
Cserna-Szabó Andrásról itt.
Grecsó Krisztián 1976-ban született Szegváron, jelenleg Budapesten él. A csütörtöki est kiváló alkalom lesz arra, hogy legutóbbi kötetéről is szóljon – a Tánciskola megjelenése a 2008-as év figyelemreméltó irodalmi eseménye volt. Nem véletlenül: a sodró nyelvű, izgalmas történetet elmesélő regény abba a Vadkeletbe, abba a viharsarki világba vezeti el olvasóját, amelyet a Békés megyeiek (Békéscsabától Gyuláig) olyannyira jól ismernek, miközben olyan rétegeit mutatja föl ennek a viharvert régiónak, melyek létezését ezek az olyannyira jól ismerők alighanem leesett állal veszik tudomásul. Voith Jocó „nevelődése”, beavatása, békési kálváriája ugyan városi történet, mégis mintha abból a mitologikus kincsből építkezne, amit a szerző első regényéből, az Isten hozottból már megismerhettünk, de másfajta gyomros, amit olvasója a könyv végére elszenved. Szerelem, fű, halál. De hogy a megváltással mi van, arról nehéz volna számot adni.
Grecsó Krisztiánnak a hatodik könyve jelent meg tavaly, ha kérik, bizonyosan mesél az előzőekről is. Pletykára fel, és mámorra fel, s talán a régen hallott versekből is szemezget az Élet és Irodalom prózaszerkesztője.
Grecsó Krisztiánról itt.
