Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az 1945-ben malenkij robotra elhurcolt gyulai polgárokra emlékezünk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2013. január 11. 09:00
Az 1945-ben malenkij robotra elhurcolt gyulai polgárokra emlékezünk
Január 13-án, vasárnap délelőtt Németvároson, majd a volt Huszár laktanyánál (Gyula, Szt. István út 38.)
Képünk egy korábbi megemlékezésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Gyula város Német Nemzetiségi Önkormányzata az 1945-ben malenkij robotra elhurcolt gyulaiakra emlékezik január 13-án, vasárnap délelőtt. Reggel 8 órakor szentmise kezdődik a németvárosi Szt. József templomban, majd 9 órakor a Német Klubban folytatódik a megemlékezés, ahol Mittag Mónika, a német önkormányzat elnöke köszönti megjelenteket, majd Gajda Róbert országgyűlési képviselő és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mond köszöntőt. Kempf Márta énekelőadása után részleteket láthatnak a Túlélőkkel készített interjúkból. A nekrológ 10.30-kor koszorúzással zárul a volt Huszár laktanyánál (Gyula, Szt. István út 38.), ahol dr. Kovács József országgyűlési képviselő mond beszédet.

- A hétvégi megemlékezésen arra az 550 gyulai polgárra emlékezünk, akiket 68 évvel ezelőtt, január 10-én hurcoltak el Szovjetunióba. A szentmise után a Német Klubban a tragédia túlélőit köszöntjük, akik sajnos egyre kevesebben élnek már, idén huszonvalahány túlélőt és rokonaikat várjuk el. Gajda Róbert beszéde, dr. Görgényi Ernő köszöntője és az ideillő dalok után Nagy Mária, a német önkormányzat képviselője a túlélőkkel készített interjúkból, mintegy 10 perces vágott videóanyagot mutat be a jelenlévőknek. Ezután gyertyát gyújtunk az áldozatokért, majd a beszélgetés után a volt Huszár laktanyánál folytatjuk a megemlékezést, ahol annak idején begyűjtötték az embereket - mondta el a Gyulai Hírlapnak Mittag Mónika főszervező, a német önkormányzat elnöke.

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)