Sok kezdeményezés fűződik hozzá, ezek többségéről nem is tudjuk, hogy részben az ő érdeme. Ilyen a belvárosi templom előtti Apor Vilmos-szobor, a Ladics-ház, a gyulai németek betelepítésének emléktáblája a Scherer utcán, a deportálás gyűjtőhelyének emléktáblája a Szent István úton, a tájház jelenlegi arculata vagy épp a gyulai hírességekről készített temetői térkép. Egyik alapítója volt a német klubnak, kirándulásokat, sétákat szervezett a történelmi városrész és a környék megismerésére, a hagyományok felelevenítésére, méltó megőrzésére. Német gyökereinek köszönhetően hosszú ideje viseli szívén a németvárosiak ügyes-bajos dolgait, 2010 óta a K. Schriffert Hagyományőrző Kör elnökeként is. Gyűjti, kezeli a Német Nemzetiségi Önkormányzat dokumentumait, ő szerkesztette az orosz bányákba deportált gyulaiak emlékére készült Málenkij robot című könyvet, amelynek azóta már második, bővített kiadása is megjelent. Kutatásaiért, gyűjtőmunkájáért, valamint a német hagyományokat ápoló elhivatottságáért Gyula város Német Nemzetiségi Önkormányzata K. Schriffert-díjban részesítette.
• A családom apai vonalon nagyon erős református família volt – meséli, amikor németvárosi otthonában meglátogatom –, így én is jó eséllyel lehettem volna keményfejű kálvinista. Azért alakult másképp, mert miután nagyapám a háború utáni málenkij robotról hazatért, majd itthon ellehetetlenítették, nagyanyám egyedül maradt a németvárosi házban, én pedig hozzá kerültem. Így én itt nőttem fel, és a németséget számomra sokáig az utcánkban lakó Schriffert, Emhő, Metz, Ludvig, Pflaum, Illich családok jelentették. Bennem az a német érzés erősödött meg, amit az itteni régi öregek képviseltek a kérges, dolgos kezükkel, tiszta portájukkal, szép szőlejükkel, az egyszerű, de vasalt ruhájukkal, kemény hangjukkal, komolyságukkal, a kikacsintó huncut, ugyanakkor mégis fegyelmet parancsoló magatartásukkal.
• Vannak ma még hasonló emberek? Van látható jele a „németségnek”?
• Azt kell mondanom, hogy igen, a mai napig mások. Eddig én még német emberben nemigen csalódtam, mert többnyire egyenesek, pontosak, precízek, nem sajnáltatják magukat, tudnak újra építkezni, lehet rájuk számítani. A németvárosiakra általában a rendszeretet a jellemző, na és a nagyon sok munka. Legtöbbjüknek ma is van szőlője, kiskertje, amit munka után gondoznak. Kivétel persze mindig akad, de egyes pedagógusok szerint is, a kései leszármazottakban is felfedezhetőek e jellemző jegyek. Más a gyerekek magaviselete, másként reagálnak dolgokra.
• De az idő itt sem múlt nyomtalanul.
• Biztos, hogy van változás, mert a rendezvényeinkbe is belekeverednek olyan dolgok, amelyek korábban Gyulán nem voltak jellemzőek, az óhazából átvettünk néhány szokást. Ezeket azzal a szándékkal építjük be programjainkba, hogy minél többen megismerjék és tiszteljék a német kultúrát, és közben szórakozva legyenek együtt az emberek.
• A személyes életében mi maradt örökül?
• Máig megvan a nagymama receptkönyve, amelyből szoktam is sütni, és azt is pontosan tudom, hogy miket főzött kukoricatöréskor, szüretkor, disznóöléskor. De a karácsonyi szokásoknál nem volt eltérés. Nálunk is volt orjaleves, töltött káposzta, disznósült krumplival, pogácsa. Nagymama nagyon szerette sütni a sós kiflit, a nagyünnepekkor mindig volt Horthy lepény. Itt is, de a református nagyanyámnál is sült a diós, mákos és üres kalács. Ezeket most is sütöm. Valamint őrzöm nagymama régi szép háziszőttes abroszát, ami karácsonykor az asztalra kerül. Faállítás volt, de adventi koszorúra, kapudíszre nem emlékszem. Az én nagyszüleim parasztemberek voltak, a kifelé mutogatás nem volt szokásban.
• Az utóbbi időkben milyen változások tapasztalhatók?
• Az elmúlt 40-50 évben is éli a németség a maga szorgalmas, egyszerű életét. Míg más nemzetiségeknél tapasztalhattunk látványos kiugrásokat (orvosok, jogászok, pedagógusok lettek stb.), a németek nem nagyon kerültek befolyásos pozíciókba. A város a Németvárost különösebben soha nem fejlesztette, holott sokszor elhangzott, hogy a német építészeknek, ácsoknak, parasztoknak Gyula város igen sokat köszönhet. Az igazságérzetemet mindig bántotta, hogy nem volt elég a málenkij robot, akik túlélték – sajnos 64 fő nem, ők szenteletlen földben nyugszanak a Szovjetunióban –, akik hazajöttek, azoknak elvették a tanyáikat, házukat, nem helyezkedhettek el olyan munkahelyekre, amelyek megillették volna őket. Ezért gondoltam úgy, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy ne merüljön feledésbe az, hogy itt valaha egy erős németség élt.
• Így adta magát a málenkij robot emlékének megőrzése is?
• Még bőven a Polgármesteri Hivatalban dolgoztam, amikor már segítettem az akkori emlékműsorok, találkozók szervezését, interjúvoltam a túlélőket, ami ugyan sok időt elvett az életemből, de nagyon sok tartalmas élményt is adott. Már nyugdíjas voltam, amikor úgy terveztem, hogy az interjúkat, fotókat DVD-re vesszük, de aztán a Német Önkormányzat támogatásával könyv lett belőle, amit nagyon nagy érdeklődés és szeretet fogadott. Még az elszármazottakhoz is jutott belőle.
• Hiszen már a második, bővített kiadás van forgalomban. Azóta is készülnek interjúk?
• Igen, a napokban is veszünk fel anyagokat, mert a német önkormányzat egy visszaemlékezéseket tartalmazó könyv kiadására készül. Másik sürgősen elvégzendő feladatunk az Apor térre tervezett málenkij robot emlékére állítandó emlékmű elkészítése. Tudom, hogy a családoknak, leszármazottaknak igen nehéz az anyagi helyzete, de biztosan fognak adakozni, hogy a több száz németvárosi családot érintő „bűnhődés bűntelenül” szégyenletes történelmi eseménynek legyen Gyulán méltó emlékhelye. Reméljük, a jelenlegi városvezetés belátja, hogy ezt a hiányosságot sürgősen pótolni kell! A „régi öreg svábok” ezt soha nem követelték, kivártak. Hiszem, hogy legkésőbb 2015-re, a 60. évfordulóra avatás lesz. Azért imádkozom, hogy még legyen erőm ezt végigvinni, de ha nem akad segítség, akkor egyedül kezdem el járni a házakat, és biztos vagyok abban, hogy az elődei iránti tiszteletből minden leszármazott támogatni fogja az ügyet.
• Nem véletlen, hogy népművelő lett…
• Ha érdeklődésből és szeretetből tehetek másokért, az szárnyakat ad. A német kisebbség iránti tiszteletből mindig is szívesen tevékenykedtem, bármiféle titulus nélkül. Nyugdíjba vonulásomkor már hosszú évek óta voltam a Gyula Városért Baráti Kör titkára, három éve, Sebestény András lemondása után lettem a német K. Schriffert Hagyományőrző Kör elnöke. Az Apor Emlékbizottság Gyulai Csoportjának tagjaként dr. Mánya Tibor elnökkel elég sokat tettünk a Harruckern téren felállított Apor-szobor létrejöttéért, 2002 óta a Nádi Boldogasszony-plébánia képviselő-testületének tagja vagyok, általában heti 1 napi munkával segítem az egyházközség munkáját. A jó Isten kegyelme, a szüleimtől örökölt vidámság segít mindennek meglátni a jó oldalát, örülni mindannak, ami van, mert így könnyebben át tudom lépni a nehézségeket.
• Ennyi teendő során a család összetartása is szép kihívást jelenthet.
• Ez most csak virtuálisan sikerül, hiszen ahányan vagyunk, épp annyifelé dolgozunk az országban. Vanda a fővárosban játszik, Dávid Szegeden dolgozik, a férjem a kaposvári színházban próbál, én pedig itthon tartom a frontot.
• Jelent valamilyen helyi kiváltságot Kovács Lajos színész feleségének lenni?
• Amióta az Argó elkészült, ügyintézéskor, sorbaállásnál tapasztalok némi kiváltságot, de régebben nem. Hiába volt Lajos évtizedeken át nagyszerű színész, forgathatott remek filmeket, begyűjthetett nemzetközi díjakat, a nagyközönség, a gyulai átlagközönség ettől függetlenül nem ismerte, legfeljebb annyit tudtak, hogy egy színész, akinek ismerős a hangja és fut. Az Argó óta azonban Balogh Tibiként híres kedvenc lett.
• Pedig a szerepek többnyire távollétet jelentenek.
• Abból csakugyan sok volt, de amikor együtt lehetett a család, a beszélgetések, filmnézések, elemzések, az a sok játék olyan intenzív kapcsolatot teremtett, ami pótolta a távolléteket. Mindig inkább a férjem utazott, így nem törte a családot. Pedig vándorolhattunk volna sorra abba a városba, ahová épp a szerződése kötötte.
• A legtöbb színész óvva szokta inteni gyerekeit ettől a pályától.
• Vandát azonban nem lehetett eltántorítani. Szerettük volna, ha inkább a tanítóképzőt választja, de makacs volt, még az alkalmasságira sem volt hajlandó elmenni. Színésznő lett, pedig én úgy látom, hogy ez a pálya mára még nehezebb lett. Most volt premiere a Tháliában, emellett játszik a Centrál Színházban és időnként még Kecskeméten is, abban a darabban, amelyben nyáron a Gyulai Várszínház közönsége is láthatta.
• Dávid soha nem kacérkodott a színészettel?
• Ő is szavalgatott, gimnáziumban volt irodalmi színpados is, többek szerint nagyon jó drámai színész lehetett volna, de ő a jogi egyetemet választotta.
• Karácsonyra együtt lesz a család?
• Lajos a „Vaknyugat” 21-i premiere után érkezik, Vanda épp hogy túl van „A tanú” premierjén, az év végéig még sokat játszik, de az ünnepekre itthon lesz. Dávid is hamarosan szabadságra jön, így az ünnepek a család szemefénye, a hároméves unokánk, Zalán jelenlétével telnek.
• Vajon belőle is színész?
• Jó esély van rá, mert gyakran játssza a nagyapját. Mondja is: „Most én vagyok Lajos tata”, és ugyanúgy üldögél a fotelban, azokkal a gesztusokkal mondja, hogy „..nem érek rá ebédelni, nem értitek, nekem minden pillanatban szerepet kell tanulni. Én megyek fel a színpadra!” Együtt leszünk, együtt megyünk imádkozni a kis Jézus jászlához.
• Az idei karácsony azonban másféle ajándékkal is gazdagodik, hiszen évtizedek óta tartó áldozatos munkájáért a közösség K. Schriffert-díjban részesítette.
• Vannak, akik hangosan tudnak beszélni magukról vagy az általuk végzett munkáról, míg mások halkabban vagy túl csendesen, de az az ideális, ha az, akinek ezekről tudnia kell, ismeri a valós helyzetet. Ezért is vagyok rá különösen büszke, mert nagyon örülök, hogy valaki észrevette, hogy valamit tettem ezért az ügyért, bizonyítva erős kötődésemet. De nagyon érdekes tapasztalataim is vannak, hiszen akik értesültek a díjazásomról, többnyire azért csodálkoztak, mert azt hitték, hogy már régen díjazott vagyok.
