
Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ülést tart december 20-án, csütörtökön 9 órakor a városháza dísztermében.
Az interpellációk, kérdések, napirend előtti beszámolók után tizenkilenc napirendi pontot tárgyalnak meg a képviselők.
Az első határozati javaslatban foglaltak szerint a képviselők 2013. január 1-jétől 1 éves időtartamra közszolgáltatási szerződést köt a Körös Volán Autóbuszközlekedési Zrt.-vel. Gyula város az autóbusszal történő személyszállításért 34 millió 850 ezer forintot fizet a zrt.-nek.
Döntenek a képviselők az egészségügyi alapellátás biztosításáról is. 2013. január 1-től továbbra is kötelező feladat a felnőtt, gyermek háziorvosi és fogorvosi ellátás biztosítása. Gyula Város Önkormányzata e feladatait részben feladat-ellátási szerződések útján teljesíti. A feladat-ellátási szerződések megkötése óta számos jogszabályi változás következett be, ezért a szerződéseket ki kell egészíteni a felmondásra, kártérítésre, kártalanításra vonatkozó rendelkezésekkel.
Megváltozott az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény, melynek értelmében mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. A törvénymódosítás miatt szükségessé vált a helyi rendelet felülvizsgálata és a tiltó, korlátozó rendelkezések hatályon kívül helyezése. A felülvizsgálat eredményeként hatályon kívül kell helyezni mindazokat a rendelkezéseket, melyek meghatározzák a mezőgazdasági haszonállatok számát, és ezzel összefüggésben tiltott, illetve korlátozott övezeteket jelölnek ki, melyek egyébként a kül- és belterület vonatkozásában a HÉSZ-hez igazodnak. A helyi tilalmak feloldása azonban nem jelent korlátok, feltételek nélküli állattartást. A törvény szerint ugyanis az állatok tartása nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, nem károsíthatja a környezetet. Az alkotmánybíróság határozata alapján hatályon kívül helyezik a képviselők az ebek számát korlátozó rendelkezéseket, valamint azokat a szabályokat, melyeket az ebek és a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet tartalmaz.
Várhatóan hatályon kívül helyezik a képviselők a közterület-felügyeletről szóló rendeletet is. A közterület-felügyelet létrehozásának lehetőségét, a felügyelet jogállását, szervezetét, feladatait, intézkedési jogkörét, az alkalmazható kényszerítő eszközöket az 1999. évi törvény részletesen tartalmazza. Gyula városában a képviselő-testület – élve a törvény adta lehetőséggel – közterület-felügyeletet hozott létre a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeként, melyről 1999-ben külön rendeletet alkotott. A külön rendelet azonban a törvény rendelkezéseit ismétli meg, mely a jogalkotás és a jogszabályszerkesztés magasabb szintű szabályaiból, illetve a jogszabályi hierarchiából következően nem helyes, ezért a rendeletet hatályon kívül kell helyezni.
Döntés születik arról is, hogy a testület a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról és az elkövetővel szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendeletet hatályon kívül helyezze. Ennek az oka az, hogy az alkotmánybíróság megállapította, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényének egyes pontjai alkotmányellenesek, ezért azokat megsemmisítette. E rendelkezések adtak felhatalmazást a képviselő-testületeknek tiltott, közösségellenes magatartások rendeletben való meghatározására és a pénzbírság-kiszabás szabályainak megalkotására. A megsemmisített törvényi rendelkezések a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon, 2012. november 15-én hatályukat vesztették.
A képviselők módosítják továbbá a fizető parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendeletet és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendeletet. Döntés születik a képviselő-testületi ülésen a Hetedhét Játékváros 2013. évi megrendezésének támogatásáról. A határozati javaslat szerint a tábor megrendezéséhez 4 millió 70 ezer forint támogatást biztosít az önkormányzat. A városvezetők meghatározzák a 2013. évi folyószámla-hitel keretet, valamint döntenek a bankbetét további lekötéséről. Végezetül a testület arról szavaz, hogy Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013-ban megrendezi a jubileumi XXV. Erkel Diákünnepeket, melyhez az önkormányzat 2013. évi költségvetésében, 3 millió forintösszegű támogatást biztosít.

























