A Gyulai Civil Szolgáltató Központ és a Mogyoróssy János Városi Könyvtár szervezésében a mai napon elkezdődtek a város 19. és 20. századi mesterségeit, iparát, társadalmi életét és jelentős személyiségeit bemutató Weisz-villa Napok Gyulán. A megnyitó ünnepség Pete László Miklós Fogadás című színdarabjának premier előadásával kezdődött, amelyet az alkotó és társulata adott elő a Béke sugárúti villa udvarán, illetve szobájában. A közvetlenül az első világháború előtt játszódó mű hűen tükrözte az akkori gyulai hangulatot és a villa lakóinak életét, időnként megkacagtatva, máskor elgondolkodtatva a közönséget.
Sós Imre, a központ vezetője köszöntő beszédében a rendezvény előzményeiről beszélt, majd a hétvége programjait ismertette.
- A Weisz-villa Napok egyik fő célja, hogy bemutassa Gyula város iparát a 19. század végétől. A most megnyíló mezőgazdasági és ipartörténeti kiállítás ad egy kis ízelítőt a Weisz Mór által alapított Gyulai Harisnyagyárból, a kötőiparból. Láthatunk korabeli nyomdai eszközöket, cukrászfelszerelést, mezőgazdasági erőgépek makettjeit – mutatta be a kiállítás anyagát Sós Imre.
A civil referens beszédét a Sydneyben élő Ted Popper, Weisz Mór dédunokájának erre az alkalomra írt levelének felolvasásával zárta. /Az eredeti levél teljes terjedelmében itt olvasható./
A Weisz-villa Napokat Béres István, Gyula város főépítésze nyitotta meg. Köszöntőjében a Béke sugárút fejlődését, ezen belül a Weisz-villa történetét vázolta fel a jelenlévőknek.
- Amikor a nagyvasutat megépítették, kijelöltek egy sugárutat a belváros felé. A gazdag emberek, felismerve a város szerkezeti fejlődését, telket vásároltak itt. Így tett Weisz Mór is, akinek szeszkereskedése volt a városban. 1881-től megalapította cognac-gyárát a mai Implom József Általános Iskola helyén, majd a Harisnyagyárat, amelynek gyulai gyárában 500-an, temesvári épületében 800-an dolgoztak. A villát 1913-ban tervezték és 1914-ben vehették birtokba. Az épület hatalmas, kilenc hálószobával, szalonnal és egyéb kiszolgáló helyiségekkel rendelkezik. Weisz Mór - a felettébb céltudatos, kissé komor ember - is túl nagynak tartotta önmagának és családjának az épületet. 1940-től egészen napjainkig a villát a város közössége használja - mondta Béres István.
A mezőgazdasági és ipartörténeti tárlat mellett a Civil Szolgáltató Központ folyosóján a Weisz család és a villa korabeli dokumentumait is megtekinthették a jelenlévők.
A Weisz-villa Napok részletes programja megtekinthető itt.
***
A Weisz-villa Napok támogatói: dr. Csűri Gábor, dr. Pálfi György, Kárpáti Zoltán, Nagy Éva, Ted Popper, Rónaszéki János, Steigervald József, Vidó Miklós, Wegroszta Gyula, Wegroszta Zoltán és Pálfi Erzsébet, Emhő József és az Emhő-Baudermann Kft., Oravecz Tibor és a Bokatex Kft., a ColorPrint Bt., a Gyulavári Kastély, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete, az AjándékGyár és Gyorsnyomda, a Kéknefelejcs Cukrászda, a Békés Megyei Levéltár, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., illetve a Gyulai Hírlap és a Békés Megyei Hírlap.

























