Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rendbe tették a Gyula–Bicere vasútállomás környékét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2012. október 16. 06:00
Rendbe tették a Gyula–Bicere vasútállomás környékét
Alt Norbert: Aki vonattal tart városunkba, elsőnek ezzel a környezettel találkozik és eddig nem érte túl jó benyomás
Rendbe tették a bicerei megállót. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Az Összefogás Gyulaváriért Egyesület tagjai, valamint gyulai és gyulavári önkéntesek, a megyei és a helyi Fidelitas szervezetek tagjainak részvételével a múlt hétvégén rendbe tették a gyula-bicerei vasútállomás környékét.

Mindaddig a megálló környékét a rendezetlenség, romos épületek, kosz, gaz és szemét jellemezte, ezért gondolták úgy a szervezetek képviselői, Dohányos Mihály és Vigyikán György, hogy tagjaikkal együtt csatlakoznak a városvezetés által kezdeményezett akcióhoz.

- Aki vonattal tart városunkba, elsőnek ezzel a környezettel találkozik és eddig nem érte túl jó benyomás. Ezért gondoltuk azt, hogy első körben a környezetet tesszük rendbe, majd a következő évben az ingatlanokat is hasznosítjuk a MÁV hozzájárulásának megszerzése után. Erre már korábban születtek elképzelések, hiszen csodálatos a környezet, a közelben a tájház, páratlan szépségű a közeli erdő. Sajnos az a tapasztalat, hogy a túlbürokratizált MÁV ezekkel az ingatlanokkal országszerte nem tud mit kezdeni, azokat ismert vagy ismeretlen személyek az elmúlt években szétlopták, lelakták, környezetük ironikusan szólva is „pikáns” képet mutat – mondta el a Gyulai Hírlapnak Alt Norbert alpolgármester, aki maga is részt vett az eseményen.

A bicerei akció keretében a résztvevők szemetet és törmeléket szedtek, bozótot irtottak, gazt vágtak, cserjéket és diófákat ültettek. A rendezvény végén a résztvevőket a közelben lakó Csordás Józsefné finom babgulyással várta.

Az akció korántsem ért véget, hiszen a Bicerében található épületkomplexumnak még vannak olyan részei – például egy korábban szolgálati lakásként használt ingatlan és annak környezete – amely még mindig rendezésre vár. Ám mivel olyan sok szemét van a környékén, hogy a mostani akcióra kiszállított konténerbe már nem fért bele több, azt egy másik alkalommal fogják rendbe tenni az akció résztvevői.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)