Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Világbajnok ezüstérmes a gyulai modellező, Elekes Imre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2012. szeptember 13. 09:53
Világbajnok ezüstérmes a gyulai modellező, Elekes Imre
Modellezés
Képünk egy korábbi versenyen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

A sebességi körrepülő modellek kétévenként rendezett világbajnokságát ez évben a bulgáriai Pozarcsik városában rendezték.

A magyar válogatott háromfős F2A kategóriás csapatát erősítette a Gyulai Dobos István Klub versenyzője, Elekes Imre. A VB egyéni előversenyén Elekes 298 km/órás teljesítményével ötödikként végzett, ami jó előjelnek számított motoros „madarának”. Ezt követően tömören ecsetelte az eseményeket:

– A vb négy versenynapján „már csak” 35 fokos hőmérsékletben repítettünk. Nekem a harmadik nap gyorsult legjobban a modellem 299 km/ó sebességgel, ami a hetedik helyet jelentette. Társaim közül a soproni vezéregyéniség, Kalmár Sanyi nem tudta legjobbját megközelíteni, így tizedik lett a rangsorban, őt pedig 11. helyen követte a pécsi Szvacsek Ferenc. Az egyéni teljesítmények összesítése adta a csapatverseny eredményét, amiben a legesélyesebb angol együttes állhatott a dobogó legfelső fokára. A nagyon szoros mezőnyben ezüstös helyezésünkkel magunk mögé szorítottuk az USA csapatát. A megnyerő külsejű balkáni rendező városka igyekezett eleget tenni a résztvevőknek, bár az információs rendszerük nem nőtt fel az esemény rangjához, de elviselhető volt számunkra, különösen az ezüstös helyezésünkkel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)