A Termál FC utánpótláscsapatok vezető edzője, Szentléleki Béla UEFA „A” licences tréner értékelte kérésünkre a tavalyi bajnokság eredményeit korosztályok szerint.
– Az alsó négy korosztály, 7–8–9 és 10–11 éveseink a nemzetközi Interliga programban vettek részt, magyar és román neves klubok részéről, helyszínenként körmérkőzéses rendszerben. Ennek a programnak a célja a versenyeztetés, sőt a játékörömök megszerettetése! Ezen korosztályosaink ugyanakkor a „Bozsik-programban” bontogatják szárnyaikat, őszi–tavaszi versenyrendszerben. A csapatok edzői: Szegedi Ferenc, Fabulya György, Forrás Imre és Szekeres Lajos.
U-13-15-17-19 éveseink már az NB II-es vetélytársaik között, mind a négy kategóriában megállták helyüket a bajnokság során. Az U-13-as együttes kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel végzett az ötödik helyen. Egyik kiemelkedő győzelmüket Orosházán érték el 0-4 arányban! U-15-öseink ugyancsak az értékes ötödik helyen zártak jó teljesítményükkel, miközben Békéscsabát 5-3-mal küldték haza, Orosházán pedig 3-5-ös győzelmet szereztek! U-17-es legénységnél a csapatépítést tűztük ki célul, ami ősszel gyengébben alakult, majd a tavaszi folytatásban összerázódtak, és a hetedik helyen végeztek a tabellán. U-19 csapatunk sokáig versenyben állt a bajnoki cím megszerzéséért vetélytársaikkal. 6-2-re verték a Szolnokot, és a bajnok Tisza Volán otthonából gól nélküli döntetlennel szereztek pontot. Sajnos a hajrá időszakában történt botlások miatt nem sikerült az élen végezniük. A „felső tagozatos” csapatainkkal a következő edzők foglalkoztak: Démusz Zsolt, Szelei János, Szentléleki Béla és Szabó Attila. Kollégáimnak köszönöm munkájukat, valamint kapusedzőnk, Skerl József lelkiismeretes és eredményes munkáját!
Célunk, továbbra is a nevelés és a képzés, úgy az iskolapadban és a pályán küzdve az eredményekért. Egyben segítőinknek, szponzorainknak, városunk vezetőinek, a Termál FC-nek, szülőknek és szurkolóinknak, és nem utolsósorban a Grosics Akadémiának köszönjük a segítő támogatást.























