Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 898 középiskolás ballagott el a gyulai középiskolákból

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2012. május 16. 18:00
898 középiskolás ballagott el a gyulai középiskolákból
Megkezdődtek az érettségi vizsgák
Az Erkel Ferenc Gimnázium ballagásán. Fotó: Gyulai Hírlap Online – Rusznyák Csaba

Az elmúlt hétvégén felbolydult Gyula városa, pénteken és szombaton megtelt a város virágcsokrokkal megrakott, ünneplőbe öltözött diákokkal és családtagjaikkal. Az idő kegyes volt mindkét napon a ballagókhoz, így igazi májusi melegben búcsúzhattak el iskoláiktól a tarisznyás fiatalok. Az öt gyulai középiskolai intézménynek összesen 898 végzős diák intett végső búcsút, és gondolt reménykedve az érettségi vizsgákra. A maturandusok a hétvégén kibulizhatták magukat, a hét elején azonban elkezdődtek az írásbeli vizsgák.

A Göndöcs Benedek Középiskola ünnepsége pénteken 9 órakor kezdődött, majd 10 órakor folytatódott a belvárosi katolikus templomban. Az intézményben nappali tagozaton 12, estin 6 osztály, összesen több mint 250 tanuló indulhat neki a vizsgáknak. A végzős tanulók többsége jellemzően szeretne továbbtanulni, vagy valamilyen további szakmát szerezni.

A ballagás során kiemelt dicséretben részesültek: Papp Mária Renáta, Szabó Dóra, Szabó Tamás, Boldog Edit. Az Iskola Legjobb Sportolója Díjat Turcsek Szilveszter, a Szent György Hitéleti Díjat Fekete Elek kapta. Don Bosco-díjban részesült Sólyom Zoltán, Göndöcs Benedek-díjban Győri Gabriella.

* * *

Pénteken délután tartotta ballagási ünnepségét a Harruckern János Közoktatási Intézmény Gyulán, ahol 140 diák, közöttük egy 13 fős gimnáziumi osztály fog érettségi vizsgát tenni. Ezen kívül 21 osztály, összesen 260 fiatalember folytatott szakmai tanulmányokat a Harruckernben. A ballagáson értékelték számos diák kiemelkedő eredményeit is.

A legjobb gimnáziumi tanuló Kozma Kitti, a legjobb szakközépiskolai tanuló Czúth Izabella, a legjobb szakiskolai tanuló Kovács Sándor lett. Diákönkormányzatban végzett kiemelkedő munkájáért jutalomban részesült Csomós Elizabeth Krisztina, Szattler Zsanett, Törköly Szilvia és Tóth Tímea. A VIII. Országos Rendészeti Csapatversenyen elért 4. helyezésért jutalmat kapott Kovács Gábor, Kovács Gergely, Fajó Tamás Tibor és Szabó András. Osztályukban végzett közösségi munkájukért könyvjutalom illette Szántó Tímea, Hajdu Nikoletta Dorina, Tóth Rózsa, Tóth Tímea végzősöket, illetve jótékonysági és közösségi munkájáért Rózsa Vivien Angelikát, közösségi tevékenységéért Fehérvári Anikót. Kitűnő tanulmányi eredményéért és az OSZKTV versenyen elért helyezéséért Szakál Norbert, kiemelkedő gyakorlati munkájáért Szabó Dezső Péter, Petri András, Bagi Ádám kapott jutalmat.

Kitűnő tanulmányi eredménye miatt kitüntették Horváth János, Metz Tamás, Opra Tamás, Herédi Mihály, Kádár Kristóf, Lakatos Alexandra, Molnár Eszter tanulókat. Az OSZKTV-versenyen elért eredményéért jutalomban részesült Molnár Dániel, Madarász Alexandra, Eke Lajos és Lukoviczki János. Kiváló tanulmányi és gyakorlati eredményéért Magyar Zsuzsannát, az osztályáért végzett fáradhatatlan munkájáért Kolozsi Esztert jutalmazták. Díjat vehetett át példamutató szorgalmáért Dombi Levente Mihály, jó tanulmányi eredményéért Romvári Gábor, kiemelkedő közösségi munkájáért Gál Viktória, példamutató magatartásáért és szorgalmáért Békési Csaba, közösségi munkájáért Szabó Alexandra. A szülői munkaközösség jutalmát kapták: Kovács Sándor, Kozma Kitti, Czúth Izabella és Molnár Dávid.

* * *

A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium ünnepsége szombaton 9 órakor kezdődött, majd 10 órakor szentmisével folytatódott a katolikus templomban, ahol 3 osztály, összesen 72 diák ballagott el.

Az ünnepségen kiemelkedő sporteredményéért díjat kapott Németh Endre és Szák Áron. Példaértékű hitéletéért Apor-jutalomban részesült Baráth Imre, Mérey Gyula-díjat Beke Tamás, Bíró Béla-díjat Halász Fruzsina kapott. Ecsedy Gábor-díjjal tüntették ki Horváth Bencét és Karácsonyi János-jutalomban részesült Bartalos Edina és Bartalos Renáta.

* * *

Az Erkel Ferenc Gimnáziumban 10 órakor kezdődött a ballagás. A 4 osztálynyi, 130 végzős tanulót a 11.-esek búcsúztatták, majd Szűcs Levente igazgató beszéde következett. A ballagás az Erkel- szobor megkoszorúzásával zárult.

Az eseményen díjban részesült kitűnő tanulmányi eredményéért Fáskerti Fanni, Somogyi Éva, Tihanyi Tamás, Tisza Hajnalka, Antal Diána, Galambosi Péter, Gyepes Krisztián, Kelemen Dóra, Keller Zsolt, Nagy Boglárka, Nyeste Bettina, Orosz Noémi, Rapport Gréta, Szaszák Fanni, Szoboszlai László és Zsarnóczay Zita. Elismerésben részesültek az OKTV döntőbe jutásért Háfra László, Kereki Gergő és Seprenyi Ágnes. Az Erkel Gimnázium zenekarában és énekkarában nyújtott teljesítményéért Boros Péter és Kovács Bence, az iskolai rendezvényeken nyújtott színvonalas szerepléseiért Béres Sándor vehetett át kitüntetést.

Kiemelkedő közösségi munkájáért elismerték Szabó Csilla, Szabó Csaba, Orbán Péter, Geszner Levente tanulókat. Kiemelkedő sporteredményeiért oklevelet kapott Csikós Milán, Fodor Máté, Gyepes Krisztián, Nagy Dániel, Ruzsa Zoltán és Kurilla Miklós. Jó tanuló, jó sportoló díjat vehetett át Gyepes Krisztián és Kertes Attila. Mészáros Róbert-díjat kapott Fodor Máté. A végzős évfolyam legjobb matematikusa Szoboszlai László, legjobb biológusa Nagy Boglárka, legjobb vegyésze Tisza Hajnalka lett. A Mátyus Marianna-díjat Sulyok János, az Ökrös Botond-díjat Szaszák Fanni kapta.

* * *

A Nicolae Bălcescu Román Gimnázium idei ballagási ünnepségén 2 osztály, 46 fő 12.-es búcsúzott. Az ünnepség a Bălcescu-szobor megkoszorúzásával kezdődött, majd Czeglédiné dr. Gurzó Mária köszöntőjével és a 11.-esek búcsúztatójával folytatódott. A ballagók is adtak műsort, majd a díjátadások következtek.

Bălcescu-díjat kapott Czeglédi Zsuzsanna, Bányai Annamária és Solcan Anett. Pro Discipulis – a tanulókért alapítványi díjban részesült Muszka Gréta, Lovász András és Ţicudean Nikoletta. A legjobb magatartású diákok: Kovács Zsuzsanna és Rossu Roxána, a legjobb matematikusok Bock Balázs és Ujhelyi Norbert. A gimnázium végzőseinek 90%-a felsőoktatási intézményekbe jelentkezett, mintegy 15 fő romániai –többségében orvostudományi – egyetemeken szeretné tanulmányait folytatni.

 

A Göndöcs Benedek Középiskola ballagásán Turcsek Szilveszter. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)