Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tavaszi tárlat címmel nyílt kiállítás a Dürer Teremben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2012. április 25. 20:00
Tavaszi tárlat címmel nyílt kiállítás a Dürer Teremben
A tárlaton gyulai művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők
Krasznahorkai Géza és dr. Szigeti Zoltán a kiállítás megnyitóján. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő

Tavaszi tárlat címmel magángyűjteményekből rendezett kiállítást a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft., valamint a BékésGyula Társaság. A gyulai művészek képeiből és érméiből álló tárlat megnyitóját április 25-én tartották a Dürer Teremben.

A társaság elnöke, dr. Szigeti Zoltán köszöntőjében elmondta, a kiállítással a helyi alkotóknak szerettek volna lehetőséget adni arra, hogy megmutassák képeiket. Az alkotások többsége régebben készült, hiszen a képek tulajdonosai, azaz a nyugdíjas vezetőkből álló társaság tagjai maguk is „régi emberek”.

Krasznahorkai Géza nyitóbeszédében kifejtette, a sokszínű és színvonalas tárlat már nem az első olyan kiállítás, amivel megnyílnak a gyulaiak otthonai. A képeket végignézve elmondható, nagyon sok alkotó van ebben a városban, s ez nem lenne így, ha mintegy száz éve nem kezdték volna alakítani a szervezett képzőművészeti életet. Noha a második világháború után a művésztelep nem szerveződött újjá, az alkotók jó része itt maradt, és tovább működött. Később olyan művészek alkottak a városban, mint Koszta Rozó, Hajdik Antal, Székelyhidi Attila vagy Oroján István. A Gyulai Nyári Művésztelep a ’60-as évek végén alakult meg Tóth Tibor festőművész szervezésében, s kitűnő stúdium volt a fiatal alkotók számára – idézte fel a helyi művészeti élet alakulását a nyugalmazott könyvtárigazgató.

A manapság egyre nehezebb körülmények között működő telep olyan színfoltja a városnak, amely elsősorban nem idegenforgalmi, hanem esztétikai szempontból értékelhető, hiszen erős hatással van a város lakóinak kulturáltsági fokára. A művésztelepek fenntartása nem pénz, hanem értékválasztás kérdése – mondta Krasznahorkai Géza.

Esztétikai és szociológiai szemszögből is érdekes az a metszet, amit ezekből a magángyűjteményekből össze lehet állítani. A Dürer Teremben kiállított alkotások nagy része realista megközelítésű, technikájuk azonban nagyon különböző, hiszen találhatunk köztük többek között linómetszetet, olajképet, akvarellt – hangzott el a beszédben.

A Tavaszi tárlaton Koszta Rozália, Kiss György, Székelyhidi Attila, Oroján István, B. Jász Jolán, Fábián Irén, Volent Katalin, Póka György, Meskó Anna, Domokos Imre, Steigerwald István, Oláh Éva, Focht Anita, Kiss Sándor, Réthy Miklós, Szabó Jenő és a kétegyházi Kalcsó József képei tekinthetők meg.

A tárlat május 13-ig látható a Dürer Teremben.

 

A kiállítás megnyitója. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)