Balázs Péter egykori berlini és brüsszeli nagykövet, külügyminiszter volt a Kobak Klub vendége április 5-én. A budapesti Közép-Európa Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát Bod Tamás újságíró kérdezte Magyarország és az Európai Unió kapcsolatáról.
– Amire egy pedagógus nem vágyik, hogy legyen egy komisz kölyök az osztályban, akin mindig rajta kell tartania a fél szemét. Ugyanígy van ezzel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács, az unió és a többiek. Magyarország kész helyzeteket teremt, törvényt alkot, és utána foglalkozik a nemzetközi véleményekkel – fejtette ki Balázs Péter. Szó esett a diplomáciai konfliktusok tudatos megtervezettségéről is.
– A diplomáciában a felháborodás, annak szavai, a kísérő gesztusok, az asztalcsapkodástól a fölállásig és kivonulásig, pontosan meg van tervezve, mint egy ütközet stratégiája, ezzel a konfliktus szintje tudatosan be van állítva. Diplomáciai harc vagy tárgyalás a közös cél érdekében. Ez utóbbi gyakorlatilag eltűnt Magyarországról – mondta a volt külügyminiszter.
– Az elmúlt időszakban, amit láttunk, az egy nagyon tudatos és elszánt politikai villámháború volt, 365 törvény és egy alkotmány az eredménye. Három problémánk van, egy nagyon régi ügy, egy jövendőbeli téma és egy széles politikai körítés. Nagyon régi ügyünk a túlzott deficiteljárás, hátunk mögött a legújabb hitelkérelemmel, amire az Európa Bizottság 2013. január 1-jétől a Kohéziós Alap felfüggesztését helyezte kilátásba, ha júniusig nem nyújtunk be egy hiteles, szakszerű, komoly kiegyenlítési tervet, az unió azt mondja, lyukas hordóba nem töltünk bort – mondta Balázs Péter.

























