Már a XVIII. századi adókivetési lajstromok számottevő Békés megyei sertéstartásról árulkodnak. Statisztikai adatgyűjtése alkalmával 1839-ben Fényes Elek is arra jutott, hogy „sertést nagy bőséggel nevelnek mindenütt, kivált a megye északi és északkeleti rétségein, s igen szegény embernek tartatik az, ki télen legalább egy pár hízott sertést le nem öl. Egyébiránt nem annyira a mangalica, mint a magyar, nevezetesen pedig a szalontai faj kedveltetik itt.” Közel száz évvel később, 1924-ben a megyei lakosság húsfogyasztásának legnagyobb hányada jórészt továbbra is sertéshúsból származott.
A hideg idő beálltával – hagyományosan Disznóölő Szent András napjától – vette kezdetét a január-februárig tartó vágási szezon. Telente a gyulai hentesek felvásárolták a helyi gazdák hízott, vágni való sertéseit. Az Ifj. Balog József Fia cég 1925-ben a Király szálló mellett, a Bonyhádi u. 8. szám alatt a legmagasabb napi áron vette át a jószágokat. A helybeli éttermekben a téli idényben szombatonként disznótoros vacsorákat rendeztek, a csiga- vagy orjaleves, toroskáposzta, véres és májas hurka, kolbász és pecsenye mellé savanyú uborkát, paprikát kínáltak. A menüsort szalagosra sütött fánk zárta, az ínycsiklandó fogásokhoz jófajta borokat szolgáltak fel.
Az iparosok és a város vezetői 1936-ban csatlakoztak a budapesti Corvin Utazási és Fürdőiroda kezdeményezéséhez, és országos disznótoros napot szerveztek Gyulán. Úgy tartották, a tradicionális sertésvágás- és feldolgozás bemutatása turisztikai látványosságszámba mehet. 1936. november 15-én a fővárosból indított filléres vonatokon 1500-an utaztak Gyulára, Szegedről 480-an érkeztek. A program résztvevőit a vasútállomáson katonazenekar fogadta, majd nagy érdeklődés közepette 12 sertést öltek le és perzseltek meg a Kossuth téren. Egy, a Malac álnevet választott szerző a Kis kutya, nagy kutya dallamára írt háromstrófás, humoros versikével népszerűsítette a kolbásznapot. „Angol, német, francia szó keveredett a magyar szó közé – közölte a Békés tudósítója –, a pestieknek nagyon nagy esemény volt a disznóperzselés.” A kijelölt öt vendéglőben (Komló, Otthon, népkerti, ipartestületi és Ludvig Alajos-féle étterem) – meglehetősen borsos áron – disznótoros ebédet, vacsorát szervíroztak. Az érdeklődők ellátogathattak a gyulai hentesárugyárakba, megtekinthették a Dehydro tejfeldolgozó telepet és a szilvaaszalót, este pedig lampionos felvonuláson vettek részt az Erkel-szobornál. Kézimunka-bemutató és a gyulai művésztelep kiállítása színesítette a programot. A Stéberl-, Nagy József-, Lelik-, Schriffert-, Ludvig-, Puczkó-, Scheibert-féle húskészítmények megvásárlására tíz helyszínen volt lehetőség. Jó előre kikötötték, mindent el kell követni, hogy a „vendégek jól érezzék magukat a városban. Azt a vendéglőst, vagy azt a hentest, aki nem szolgál ki kifogástalan árut, kizárjuk a jövő évben rendezendő gyulai hétből”.
A hentesipari propagandanap sikeresen zárult, a sajtó is élénk érdeklődéssel követte az eseményeket. A Pester Llyod tudósítóját Barát István ipartestületi elnök kalauzolta a városban. „Ha volna az anyagvilág előkelőségeinek gothai almanachja – állt az egyik sajtócikkben –, a gyulai kolbász kétségtelenül abban is benne volna. Gyulai kolbász! Ez a név igen jól és igen előkelően hangzik, és minden ajtó és minden száj tárva-nyitva áll előtte.”
