Amint a tavalyi Bánk bán, úgy az Erkel operáiból és szerzeményeiből Best of Erkel címmel összeállított mostani tószínpadi gálaest is jelzi, hogy a város komolyan veszi az Erkel-életmű gondozását, egyúttal igyekszik az érdeklődést a jövő évi bicentenáriumra irányítani. Mi, gyulaiak némi keserűséggel vehetjük tudomásul, hogy a 2010-es megemlékezés nem egészen reményeink szerint alakul. Erkel szülőházának nagyszabású felújítása ugyanis nem részesült pályázati támogatásban, ráadásul az Oktatási és Kulturális Minisztérium „jóvoltából” az évfordulón Erkelnek osztoznia kell Gustav Mahlerrel, aki 1860-ban született és annak idején három esztendeig az operaház karnagya és igazgatója volt. Gyulának, mint szülővárosnak így még inkább kiemelt felelőssége van abban, hogy a gazdasági válság, és az évfordulók összekapcsolása ellenére is rangjához méltóan történjék a megemlékezés Erkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójáról. A Gedeon József által másfél évtizede igazgatott várszínház ennek megfelelően teszi a dolgát, ezúttal Erkel két legismertebb művéből, a Hunyadi Lászlóból és a Bánk bánból állította össze a gálaműsort és neves művészek szerződtetésével biztosította a rendezvény rangját.
Mindenekelőtt az est ünnepelt csillagát, Tokody Ilonát, az operaház örökös tagját említhetjük, aki adottságai révén könnyen lopja be magát a közönség szívébe, így történt ez most a tószínpadon is. Őt a világ legjobb szopránjai között tartják nyilván, sikerekben gazdag énekesi pályafutása során fellépett a világ legjelentősebb operáiban és számos világhírességet tudhat partnerei sorában. A publikum a Hunyadi Lászlóból előadott részleteket hatalmas tapssal jutalmazta, sokak véleményét fogalmazom meg, ha azt mondom, hogy az „arénakoncertek ünnepelt sztárját” még szívesen hallgattuk volna egy darabig. Akik nem járatosak a hazai zenei élet berkeiben, azoknak meglepetés lehetett Bazsinka Zsuzsannának, az Operaház magánénekesének teljesítménye. Az Osváth Júlia-díj első kitüntetettjének megnyerő egyénisége, szép énekhangja és színészi produkciója lelkes fogadtatásra talált. Ki ne ismerné Erkel operáinak férfi főszereplőit, Hunyadi Lászlót, de különösen Bánk bánt? Hálás szerep jutott tehát Kiss B. Attilának, a Kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekesének, aki nagyon rutinosan „kezelte” a közönséget és erősen az érzelmekre ható előadásmódjával hatalmas tapsot aratott. Wagner Lajos baritonján szólalt meg Gara nádor, Tiborc panasza és végül Petur bán keserű bordala. Kassai István zongoraművész egy Erkel zongoradarab előadásával járult hozzá az est sikeréhez. Közreműködött a Debreceni Filharmonikus Zenekar Kocsár Béla vezényletével, valamint a Debreceni Kodály Kórus és a Civis Tánckar.
A díszlet szerepét egy színpad fölé vetített sáv töltötte be. Tervezője az Erkel-leszármazott Kentaur, aki a látvánnyal az operák hangulatát próbálta visszaadni. A rideg színek, a szél és a víz nyugtalanító mozgása, a vérpiros alkonyat, inkább konkurált a zenével, mintsem segítette annak élvezését. A vidéki ember pedig a hős vértől áztatott „arany mezők, ezüst folyók” illusztrálásaként talán szívesebben látna valami mást, mint az elkoptatott budapesti látképeket, még akkor is, ha ezúttal az operák bemutatásának helyszínére utalnak. A várkertben a természetes környezet eleve kiváló díszletként fogható fel, a megvilágított, föllobogózott vár, a csillagos ég, a tó fölött áthúzó vadkacsák szárnyának nesze, az évszázados fák lombjainak susogása nem mindennapi hangulatot nyújt a tószínpadi estékhez. Csak kuriózumként említem meg, hogy akinek éppen a látóterébe esett az észre vehette, hogy amíg Tokody Ilona és Kiss B. Attila László és Mária búcsúját énekelte – a természet rendezése folytán – a vár fölött egy fényes meteor, azaz egy „hulló csillag” volt látható.
A közel telt ház előtt előadott gálaest nagy közönségsikert aratott. Az ünneplés hangsúlyaiból azonban nem volt nehéz kiérezni, hogy az ováció nemcsak a művészi teljesítményeknek, a kedvelt dallamoknak és az ismert énekeseknek szólt, hanem benne volt az operák mondanivalója és az ország jelenlegi válságos helyzete közötti áthallás is. Ezek az operák egyébként nem először töltötték be ezt a szerepet, hiszen a Hunyadi Lászlót, Katona József Bánk bánját és a Rákóczi-indulót a közönség követelésére adták elő 1848. március 15-én. Később, Erkel 1861-ben bemutatott Bánk bánjának zajos sikere sem volt független a Bach-korszaktól. Erkel korát, a 19. századot, átitatta az idegen nyelvi befolyás elleni küzdelem, hogy ennek tudatában a „Best of” címadás jó ötlet volt-e, ízlés dolga.
