
Akár 50 ezer forinttal is sújtható a tiltott módon behajtó jármű vezetője. Fokozottan ellenőrzi a közterület-felügyelet és a Gyulai Rendőrkapitányság a Harruckern tér–Városház utca–Hétvezér utcára behajtó gépjárműveket – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Hámori András, Gyula Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeletének főtanácsos csoportvezetője. A rendőrség a behajtani tilos táblák figyelmen kívül hagyása esetén közigazgatási bírságot szab ki. Mindazok, akik behajtási engedéllyel rendelkeznek, 7–9 óra, illetve 15–17 óra között közlekedhetnek az említett területeken. A közterület-felügyelet a behajtási jogosultságot szúrópróbaszerűen ellenőrzi. Hámori András elmondta, a lakosság elfogadja az intenzívebb ellenőrzést, jelentős szabálytalanság nem tapasztalható.
Korábban kizárólag szabálysértést követett el mind a kerékpáros, mind a gépjárművezető, aki a „Behajtani tilos”, illetve „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva behajtott az útszakaszra. A jelenleg hatályos – legutóbb ez év július 1-jén módosított – 410/2007 (XII.29.) kormányrendelet értelmében már közigazgatási eljárást von maga után a kérdéses jogsértés.
– Gyulán a tiltott módon behajtó járművek leginkább a Petőfi téren, a Harruckern téri szakaszokon, a Part utcán és a Vár utcán fordulnak elő, de természetesen más egyirányú útszakaszokon is történik ilyen. Jellemzően a kerékpárral közlekedők, többnyire jogszabály félreértelmezése miatt szegik meg a szabályokat, mert a KRESZ 2010. január elsején történt módosítását követően több médiumon úgy jelent meg, hogy a kerékpárosok már az egyirányú utcában a forgalommal szemben is közlekedhetnek. Ez így nem igaz, mert csak abban az esetben lehetséges ez, ha a „Behajtani tilos” jelzőtábla alá erre vonatkozó kiegészítő tábla is van elhelyezve, illetve ezzel együtt külön kerékpár- sáv is kialakításra került. (Gyulán ilyet a Semmelweis utcában, illetve a Városház utca egy szakaszán találunk.) A polgármesteri hivatallal, illetve korábban a Városgazdálkodási Igazgatóság szakembereivel egyeztettünk bizonyos utcákban is a kerékpárosok behajtásának lehetőségéről, ám jelenleg nincs olyan hely, ahol ennek a műszaki paraméterei és a közlekedési biztonság megengedné a kialakítást. Jelentős átalakítást követően – mint például útburkolat-szélesítés – lehetne csak több utcát bevonni ebbe. Amikor valaki tiltott módon hajt be egy útszakaszra, és annak dokumentálására nem kerül sor, vagyis sem fénykép, sem videofelvétel nem készül róla, úgy a szabálysértés helyszíni bírsággal továbbra is sújtható, amelynek összege 3 000 Ft-tól 20 000 Ft-ig terjedhet. A kettő között az intézkedő rendőr egyéni mérlegelése alapján kerülhet sor a bírság összegének megállapítására. Amennyiben készül felvétel – s rendszámmal ellátott gépjármű a jogsértő, úgy közigazgatási eljárás keretében 50 000 Ft bírság összeg kerül kiszabásra. Ebben az esetben nincs mérlegelési lehetőség, fix összeg van. A tárgyalt jogsértés azon kívül, hogy tetemes összegű bírságot von maga után, még veszélyeztetheti a közlekedés többi résztvevőjét is. Ne teremtsünk veszélyhelyzetet, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy a szabályszegéssel esetlegesen időt takarítunk meg. A kerékpárosok viszont maguknak teremtik meg ezt a helyzetet, hiszen őket nem védi meg semmi egy közlekedési baleset során, hiszen egy érintőleges ütközés is járhat komoly személyi sérüléssel. Nem éri meg! – válaszolt a Gyulai Hírlap kérdésére Varga Attila r. zls., a Gyulai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának vezetője.