A szemerkélő eső ellenére szépszámú ünneplő közönség gyülekezett vasárnap délelőtt fél tízkor Gyulaváriban a húsz esztendővel ezelőtt állított kopjafánál, hogy emlékezzen az 1956-os forradalom hőseire. Hosszú évek óta hagyományosan itt kezdődnek az október 23-i városi ünnepi rendezvények. A megemlékezők között ott volt dr. Görgényi Ernő polgármester és városunk 1956-os polgármestere, M. Szabó András is. Emlékbeszédében Petrás János, a POFOSZ gyulai szervezete nevében visszaemlékezett a viharos idők megfontolt vezetőire.
Ők a címben szereplő szavakkal, Nem kellenek özvegyek és árvák! szerelték le a bosszúszomjas tömeg indulatait.
Nem is volt különösebb atrocitás Gyulaváriban, éppen ezért érthetetlen a forradalom eltipróinak kegyetlensége, mellyel halálra ítélték és kivégezték Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt. Petrás János felsorolta a kopjafa állítóinak névsorát, majd zárszavában reményét fejezte ki, hogy még sokáig emlékezünk e helyen azokra az emberekre, akik a legnehezebb helyzetben is pontosan tudták, mit kell tenniük. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése előtt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény Bay Zoltán Általános Iskola tanulói adtak elő ünnepi műsort.
* * *
Tizenegy órakor az Október 23. téren folytatódott az ünnepi program. Addigra elállt az eső, s bár a nap nem sütött ki, az ünneplők megtöltötték a teret.
A rómaiak a város alapításától, a keresztények pedig Jézus születésétől kezdték számolni az időt. Mi, akik részt vettünk az 1956-os forradalomban, ’56 előttre és ’56 utánra osztjuk a XX. század történelmét – kezdte ünnepi beszédét dr. Horváth János, az országgyűlés korelnöke. Az idős politikus, aki az 1946-ban demokratikusan megválasztott Parlamentnek is tagja volt, személyes élményekkel átitatott szenvedélyes beszédet tartott 1956 szellemiségéről. Kiemelte, hogy a forradalom emlékét nem napi politikai szempontok alapján ítéli meg, ma is pártállástól függetlenül bajtársnak tekint minden ötvenhatost, akivel együtt a barikád ugyanazon oldalán álltak.
A XX. század megmutatta, melyek a magyar értékek: szabadság, függetlenség, önbizalom. Ettől fosztották meg az országot, s ezt kívánták a forradalmárok.
Hangsúlyozta, hogy hazánkban soha nem volt kommunista hatalomátvétel, a hatalomtól a megszálló szovjet csapatok fosztották meg a demokratikusan megválasztott kormányt és országgyűlést, s helyezték hatalomba a zömmel Moszkvából hazatért kommunistákat. Ezzel az ország is tisztában volt, hiszen az első választáson a jogosultak 93 százaléka vett részt, s ebből tíz százalék híján mindenki a polgári, patrióta politikára szavazott. A megszálló csapatok ideológusai azt gondolták, a kommunizmust alapozhatják meg a választás eredményei, de az ország megragadta a lehetőséget, s egy-két évig élt a remény, hogy demokratikus államot lehet kiépíteni. Olyan eredmények születtek akkor, amire az egész világ felfigyelt. A hiperinflációt leküzdötték, az országot újraépítették, a súlyos hadisarcot megfizették. Utána ismét a megaláztatás évei következtek. A szovjet hadsereg elsöpörte a demokratikusan választott kormányt. Innen egyenes út vezetett 1956-hoz, hiszen az emberek még jól emlékeztek a történtekre.
Dr. Horváth János szerint helyesen kell értelmezni a magyar történelmet, a magyar valóságot, s akkor sokkal könnyebben megoldjuk az előttünk álló feladatokat is. Mert olyan példák állnak előttünk, amelyekre egykoron az egész világ felfigyelt.
A legutóbbi választásokon mindent újragondolt a nemzet. Ha elhisszük, hogy képesek vagyunk megoldani a gondokat, akkor az eredmények sem maradnak el, mert a világ nagy hadseregei mással vannak elfoglalva, nincs erő, mely letiporja az átalakulás erőit. Az emlékbeszéd után Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész és a Regélők Énekegyüttes műsora következett. A megemlékezés koszorúinak elhelyezését követően a Szózat hangjaival zárult az 1956-os emlékünnepség.
