Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke: Az egyháznak is tudomásul kell vennie, hogy a mai, modern fiatalok az interneten tájékozódnak, tehát az evangéliummal is ott lehet őket elérni.
• Püspök Úr! Járt már Gyulán? Egyáltalán hogyan kerül egy dunántúli püspök az ország délkeleti sarkába evangelizációt tartani?
• Még nem jártam Gyulán, pedig sokat hallottam erről a városról, nemcsak a gyulai kolbász, hanem egyéb nevezetességek kapcsán is. Hogyan kerültem ide? Markó István, a gyülekezet presbitere, a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a Zsinat ülésein mögöttem ül, és ott jó, baráti kapcsolatba kerültünk. Szünetekben többször beszélgettünk, és észrevettük, hogy Isten ügyét, egyházi kérdéseket illetően sok tekintetben együtt dobban a szívünk. Ő közvetítette a gyülekezet hívását, és bár nem volt egyszerű dolog beilleszteni a programba, de igent mondtam.
• Egyházi körökben úgy hírlik, hogy az Ön egyházvezetési módszere az eléggé megmerevedett, elintézményesült református egyház életébe frissességet, új szemléletet hozott. Mik azok a „nyakkendő nélküli” egyházlátogatások?
• Semmi szándékolt nem volt ebben. Már gyülekezeti lelkész koromban is nagyon fontosnak tartottam az emberekkel való közvetlen kapcsolatot, a beszélgetéseket, egymás meghallgatását. Azt tapasztaltam, hogy ezáltal létrejön egy új közösség, amely először magáért a közösségért jön össze, majd beépül a gyülekezetbe. Úgy éreztem, hogy ki kell próbálni, működik-e egyházkerületi szinten is. A Dunántúli Egyházkerületben azért kezdtük el a lelkészek, a lelkész családok, a nyugdíjas lelkészek és az összes oktatási és szociális intézmény nem hivatalos, ezért „nyakkendő nélkülinek” is nevezett meglátogatását. Érdekes tapasztalatokat szerzünk pl. a középiskolákban tett látogatásokon, mert itt a diákokkal is találkozunk, akik névtelenül, papíron megfogalmazott kérdéseket tehetnek fel. Döbbenetes kérdéseket kapunk, amelyek megválaszolása rendszerint több óráig tart. A diákok nagyon készülnek rá, és rendkívül élvezik a dolgot. Kérdéseik egyrészt nagyon őszinték, másrészt nagyon komoly hitbeli, teológiai, Isten keresésére irányuló tartalmuk van. Az egyik kérdéscsoport a hitelességre vonatkozik, mint például: mit mondok, ha rávágok a kezemre, vagy mikor voltam először nővel, mennyi a fizetésem. Tehát kő- kemény konkrétumokat kérdeznek, amelyekre őszintén kell válaszolni, mert ezek a 14–18 éves fiatalok őszinte válaszokat várnak. Kialakul egy kommunikáció, amely nekünk is óriási élmény.
• Ma, amikor Magyarországon, de szinte egész Európában a társadalom jó része eltávolodott az egyháztól, és az értékekkel szemben kétkedést vagy közönyt mutat, ebben a közegben milyen módszerrel tudja az egyház az evangéliumot hirdetni?
• Az egyház vagy missziói egyház, vagy nem végzi a küldetését. Az embereket meg kell szólítani a Biblia üzenetével, de ma, ebben a globalizált világban, amelyben nincsenek igazából közösségek meg értékek, ahol az emberek nem az egyházban szocializálódnak, ott az ún. „direkt misszió” legtöbb esetben nem működik, hanem más utat kell találnunk. Ilyen pl. az én gyülekezetemben, Balatonalmádiban a református filmklub, ahol nem vallásos tárgyú, hanem életproblémákat feltáró filmeket nézünk meg, utána egy tea és egy zsíros kenyér mellett beszélgetünk. Órákon keresztül jönnek a kérdések, úgy kell leállítani őket. Az emberek szinte várják, hogy értelmesen beszélhessenek kérdéseikről, gondjaikról, és nem is kell erőltetni, de az Isten-kérdés ott kiabál, hogy erről is beszéljünk. Ezeknek az embereknek jó része azáltal, hogy ott barátokra, közösségre talál, beépül a gyülekezetbe. Ez csak egy példa, de fontos számunkra az ifjúsággal való foglalkozás, a református értelmiség elérése, az egyetemi lelkészségek beindítása és a nagyvárosi misszió is.
• Korunk tünete, és szinte minden családot érint, hogy az utóbbi években a társadalom felfokozott érdeklődéssel fordul mindenféle spirituális jelenség felé. Keleti vallások, ezotéria, okkultizmus, ősmagyar vallás és hasonlók. Ön szerint hogyan fogható meg ez a jelenség?
• Egyik oka, hogy ma az emberek már nem egyházi környezetben nevelkednek, és amikor elkezdik életük értelmét keresni, akkor sokféle hatásnak vannak kitéve. Nincsenek gyökereik, ezek az áramlatok sodorják őket ide-oda, és valamilyen okból hosszabb- rövidebb ideig valahol elköteleződnek. Másik oka, hogy egy keresztyén országban, a keresztyén Európában a média, meghökkentő módon, szinte teljes egészében ezeket a többnyire okkult mozgalmat támogatja. Ha bekapcsolunk egy kereskedelmi tv-csatornát, akkor a legtöbb fórumon ezek kerülnek előtérbe, keresztyén értékrendet tükröző műsort alig láthat az ember. Velem már megtörtént az is, hogy amikor egy riportban bizonyságot tettem hitemről, mert ez kötelességem, akkor az adásban ezt a részletet már nem láttam. Ezek a hatások érik az embereket a média ezernyi csatornáján, és nehéz fellépni ellenük, mert a szólásszabadság elvével az egészet össze lehet mosni. A sajtószabadságot, a szólásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot mi is valljuk, de ezzel együtt azt is, hogy az értékeket preferálni kellene.
• Ezek szerint a média nem értéksemleges?
• A média előnyben részesíthet valamit, én meg nem tehetem ezt az enyémmel. A magam részéről akkor kérem az engem is megillető vallás- és szólásszabadságot, hogy én is elmondhassam azt, ami az én hitem. Ebben a kérdésben óriási arányeltolódás van a médiákban, és ma ez hat az emberekre. Végül azt gondolom, hogy ami ebből következik, azt fel sem tudjuk mérni, azt, hogy ennek a modern kommunikációnak milyen hatása lesz a társadalomra, a személyes kapcsolatokra, a hagyományos közösségekre és az egyházakra. Alapjaiban változtatja meg az emberi társadalmat, amire nem is tudunk felkészülni, mert ez a kultúra olyan rohamosan fejlődik, hogy e tekintetben nem lehet előre tervezni. Mindenesetre az egyháznak is tudomásul kell vennie, hogy a mai, modern fiatalok az interneten tájékozódnak, tehát az evangéliummal is ott lehet őket elérni.
• Köztudott, hogy püspök úr naptárja elég zsúfolt, mégis jut idő valamilyen más irányú kedvtelésre? Nem régen jelent meg Tágas tér címmel egy nagyon szép kiállítású kötete, amely saját fotóival van illusztrálva. Ebből az is látszik, hogy nagyon erősen kötődik ahhoz a dunántúli, balatoni tájhoz, amelyben él.
• Nagyon köszönöm ezt a kérdést, mert szerintem nélkülözhetetlen része az ember életének és szolgálatának, hogy ahol él, ott otthon van, és az fontos számára. Akárhányszor lemegyek a Balatonra, én olyan hálás vagyok az Úristennek, nem tudom neki elégszer megköszönni, hogy egy ilyen gyönyörű környezetben szolgálhatok 21 éve két Balaton-parti gyülekezetben. A Balatonnak ezernyi szépsége megtermékenyíti a szolgálatomat, az Istenhez való viszonyomat. Ha szabad időm van, gyakran sétálok a parton, és egészen rejtett zugokat ismerek. Nem értem azokat az embereket, akik, ha van egy kis eső, az hazaveri őket. Én meg azt mondom, hogy emberek! Az csupán öt százalék, hogy a strandon fekszünk. Műemlékek, kirándulóhelyek, túraútvonalak, gyönyörűségek találhatók a Balatonon, amely csodálatos ősszel, csodálatos télen. Egyébként számtalan fontos dolog van, ami az életemben nagy szerepet játszik, nagyon szeretem a sportot, a komolyzenét, a művészeteket. De hát ez egy külön téma.
• Kevés időt töltött Gyulán, mégis milyen benyomásokkal távozik innen, akár a gyülekezetre, akár a városra gondolva?
• Én épültem, töltődtem itt, ez alatt az időszak alatt. Köszönöm a gyulai gyülekezetnek a vendégszeretetét, mindazoknak, akik ezt megszervezték, és ezt nem udvariasságból mondom, hanem azért, mert olyan szeretetet kaptam itt, amely örömmel tölt el, hogy van ilyen. A város pedig gyönyörű, a fürdő egyedülálló, megnéztük a belvárost, a más felekezetű templomokat, Erkel szobrát, a várat, a honvédtiszti emlékművet. Tehát a legfontosabb helyeket bejártuk. Egy rendezett, szép és csendes, nyugodt kisváros Gyula, jó volt itt lenni.
