A Gyulai Várszínház idei utolsó bemutatójának főszereplője Kovács Lajos volt. Az Árkosi Árpád által rendezett, a Budapesti Kamaraszínházzal közösen bemutatott előadást augusztus 5-én láthatta a közönség a várszínpadon. A rendező Gedeon József színházigazgató kérésére keresett darabot a gyulai színész számára, így esett a választás Spiró György Az imposztor című drámájára, Az Ikszek című regény színpadi átiratára. Spiró darabja rengeteg értelmezési lehetőséget kínál fel, társadalmi, politikai és emberi aspektusai egyaránt vannak a műnek.
Arra a – ma is aktuális – problémára keresi a választ, hogy milyen szerepet tölthet be a művészet, a színház a társadalom, az egyén életében, hogy hogyan lehet a külső körülmények ellenére őszintének maradni, értéket teremteni.
Kovács Lajos Bogusławskija egyszerre nagyon érzelmes és az érzelmeit elfojtó figura, aki, miközben reményt, szellemi erőt ad a körülötte lévőknek, maga is komoly belső vívódásokon megy keresztül, megküzd saját démonjaival. „Azért lettem nagy – mondja –, mert mindig óvakodtam szeretni.” Egyfajta intenzív jelenlét, ugyanakkor távolságtartás jellemzi karakterét, úgy tudja kívülről szemlélni a környezetét, hogy közben nagyon is részese az eseményeknek. Kovács Lajos játéka lélekkel tölti meg Bogusławski távolságtartó, intellektuális alkatát, olyan embert, művészt formál meg, aki számára a játék, az alkotás önmaga keresésének eszköze is, akinek tehetsége olyan ajándék, amely egyben teher is: felelősséggel jár és folytonos belső küzdelemmel.
Spiró komédiája a XIX. században, az oroszok által megszállt litván főváros, Vilna lengyel színházában játszódik. A darab nyitójelenetében a lengyel színészkirály, Bogusławski jön be oldalról, a nézők felől, miközben az ügyelő (Karácsonyi Zoltán) a Tartuffe próbájára hívja a színészeket. A társulat tagjai nem ismerik fel az idegenben a Mestert, akit már két napja várnak. A lengyel színház atyja csalódást jelent számukra, öregnek látják, aki ráadásul csak több pénzért hajlandó játszani. Bogusławski, aki maga fordította Molière darabját, ám még sohasem játszotta Tartuffe-öt, elkezdi tanulni a szövegét az esti előadásra, a társulat színészei azonban állandóan megzavarják.
Az imposztorban folyamatosan, pontról pontra bomlanak ki az események, a párbeszédek által egyre több dolgot tudunk meg a Mester és a társulat mindennapi nehézségeiről, a cenzúrával és a hatalommal folytatott küzdelemről. A színészek elvesztették illúzióikat, nem hisznek már a színházban. Rybak (Szűcs Péter Pál) drámákat szeretne írni, Kaminska (Nagy Enikő), a „vilnai csillag” Varsóba menekülne nyomorúságos életéből. A társulat hétköznapjai inkább a kocsmában zajlanak, mint a színházban. Ebből a kiábrándult, apatikus állapotból rázza fel a színházat Bogusławski, aki a próba közben elkezdi értelmezni a művet, s új megvilágításba helyezi azt. Kazynski, a direktor (Spindler Béla) ellenvetései és a kétségek ellenére, hogy a közönség képes-e megérteni a darabot, a társulat végre belemerül a játékba.
A Mesternek azonban, aki a próba során maga is belső átalakuláson megy át, rá kell döbbennie, hogy a színház nem képes függetleníteni magát a politikától.
A Tartuffe utolsó felvonása előtt átlátszó piros függönyön keresztül látjuk, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. A gubernátor (Cs. Németh Lajos), akihez Chodzko, a kritikus (Bank Tamás) szavain keresztül jutnak el a mondatok, a darabot méltatja, és dotációt ad a színháznak, a színészek azonban ócska ripacskodásnak minősítik a Mester játékát, aki a várakozással ellentétben egysíkúan jeleníti meg Tartuffe karakterét. Elkezdődik a színdarab utolsó felvonása, amelyben minden váratlan esemény Bogusławski tervei alapján történik. A darab zárójelenetében a társulat számára lassan világossá válik, hogy a Mester „rögtönzött monológjával” hogyan mentette meg a darabot, és adta vissza önbecsülésüket.
Árkosi rendezésében Az imposztor több szálon futó, pontosan megszerkesztett előadás, amelyben a színészi játékok tökéletesen egészítik ki egymást. Kovács Lajos kiváló darabban játszhatott a gyulai közönségnek, reméljük, nem utoljára.
