Az I. világháború után a népegészségügyre egyre nagyobb hangsúlyt fektettek nemcsak országosan, hanem helyi szinten is. Éber Ernő 1927-től állami megrendelésre a tej és tejtermékek táplálkozásban betöltött szerepét vizsgálta tudományos szinten, valamint az ehhez kapcsolódó propagandatevékenység kiépítésével is foglalkozott. Őt tartják az iskolatej-akció atyjának. Az 1930-as évek elején az iskolás gyermekek egészségügyi vizsgálata óriási érdeklődést keltett az orvos szakmában még az országhatárokon túl is. A gyulai járás gyermekeinek vizsgálati adatait a frankfurti szociológiai kongresszuson is bemutatták 1932 nyarán.
Gyulaváriban is az őszi iskola- és óvodakezdésnél a gyermekek kötelező orvosi vizsgálatokon estek át. A főszolgabíró jelentése szerint igen nagy számban találtak „satnya, gyengén fejlett, nyaki mirigyes, vérszegény gyermekeket, akik a meglehetősen nyomasztó gazdasági viszonyok miatt hiányosan táplálkoztak.” A járási orvos ennek orvoslására már a legkisebbeknél is – a más járásokban már működő – tejakció bevezetését javasolta. Megállapították, hogy egy 30 kg-os iskolás gyermeknek legalább napi 1500 kalóriára lenne szüksége, azonban ezekben a nehéz időkben „…alig felét kapják meg. A felette rossz gazdasági viszonyok miatt a szülők nem képesek gyermekeiket kellőképpen élelmezni.”
Váriban az 1930-as évek legelején indult tejakció az illetékesek szerint a táplálkozási hiányt „nagyszerűen pótolta”. A napi tejadag biztosításának fedezésére színielőadásokat szerveztek, valamint tekintettel e „nemzetmentő akció” fontosságára, még további pénzadományokra is számítottak az alispántól. 1931-ben Gyulavári (mely ekkor különálló település volt) képviselő-testülete a gazdasági válság miatt bekövetkezett ínséges időszakban több irányból is próbálta segíteni a rászorultakat. A segítés egyik „oldalága” a tejakció bevezetése volt. Első körben az óvodás gyermekek kaptak naponta két deci forralt tejet, a fedezetet a vármegyei főispán biztosította.
1931. január 20-tól április végéig a községben 616 liter tejet osztottak ki (1 liter tej 18 fillérbe került). A községi elöljáró jelentette a felsőbb szervek felé, hogy „az akció jótékony hatása a gyerekeken észlelhető volt.” Az 1940-ben indított ún. „Zöldkeresztes” tejakció már átfogóbb és folyamatos segítséget jelentett a népegészségügy számára. Ez az akció már nemcsak az óvodás és iskolás gyermekekre vonatkozott, hanem kiterjesztették a jogosultak körét a terhes és szoptatós anyákra is, valamint a kiskorúak az iskolán kívüli időszakban is kaphattak a friss italból. A tejakciót kidolgozó szakemberek már 1940-ben megállapították, hogy a közjóléti vonatkozás mellett gazdasági jelentősége is van a szervezett tejfogyasztásnak.
Statisztikai számadatokkal bizonyították, hogy a II. világháború időszakában indult tejakció 22–24 millió liter tejjel növelte a belső fogyasztást. A szocializmus is tovább vitte az iskolatej-akciót: az 1970–80-as években, a tízórai szünetekben 2 decis műanyag poharakban osztották ki a tápláló nedűt. Az iskolatej program az ezredforduló után uniós és állami támogatással járult hozzá, hogy a „tej és tejtermékek fogyasztási kultúrája már a gyermekkorban kialakuljon”. 2011-ben is folytatódott az iskolatej program, melynek keretében tanítási napokon 2,5 deci tej vagy azzal egyenértékű tejkészítmény juthat el a magyar óvodásokhoz és iskolásokhoz.
