Pénteken este a belvárosi katolikus templom szolgált helyszínéül a Szerelmem Erdély című estnek, mely a művelődési ház szervezésében állomásozott városunkban. Az előadást tavaly decemberben láthatta először a publikum a Thália Színházban.
Koltay Gábor rendezése gróf Czegei Wass Albert műveinek különleges válogatásával készült. Az Amerikába emigrált erdélyi költőnek ezúttal szerelmeihez fűződő kapcsolatai, levelei is előtérbe kerültek, mintegy sorvezetőt adva a költő életútjának bemutatásához.
A gróf írásaiból áradó tiszta szépséget mélyen magába szívhatta a közönség, hiszen Rékasi Károly magas művészi kvalitásáról tett bizonyságot. Az önálló esten a színész egy korunkbeli ifjút alakítva merül el a költő életművében, keresve annak inspiráló helyszíneit és üzeneteit, melyek identitásbeli kérdéseiben is eligazíthatják. A megtelt imapadokból lelkes taps köszönte a felemelő élményt.
Részletes tudósításunk a Gyulai Hírlapban olvasható.
























