A várszínház kamaratermében egy igazi emberközeli estet kaptak a magyar népzene kedvelői. Elsőként Halmos Béla és Szomjas György portréfilmjét láthattuk, amelyben Zerkula János gyimesközéploki prímás és ütőgardonos felesége beszélt és muzsikált életéről.
Magyarként, de főként emberként, jó érzés volt végignézni, ahogy a szeme világát lassan teljesen elvesztő zenész bácsi a múlt századi székelyföldi élet viharai után sem veszítette el életörömét, humorát. A gyimesi dallamok a magyar népzenében a legrégiesebb muzsikák közé tartoznak, s a hangszer is különleges, amelyiken megszólalnak. A közismert hegedűktől ez annyiban különbözik, hogy a nyaknál, a fogólap alatt található egy ötödik rezonáló húr, amelyik erősíti a hangszer felhangjait.
A kisgyermekkora óta zenén nevelkedő Zerkula János ilyen hegedűvel kezében élte meg a második világháborút és a Ceauşescu-korszakot. Többször meg is büntették, egyszer tizenötezer leire, mert akkoriban nemigen lehetett az anyaországból jött filmeseknek zenélni. A gyimesi prímás nemrégiben halt meg, s ahogy az lenni szokott, Regina felesége hamarosan követte őt a túlvilágra. A szerzők több ilyen portréfilmet is készítettek, és a jelen lévő Halmos Béla biztosította a nézőket, hogy a többi digitalizálásra került film is hamarosan beszerezhető és bemutatható lesz angolul és magyarul is.
A megható és különleges film után az egyik szerző, Halmos Béla és a Téglás zenekar koncertjében hallhattuk a magyar népzene sokszínűségét, benne foglaltatva a gyimesi csángó, a széki, a mezőségi és a kalotaszegi zenéket. Különlegességként Rácz Gyula két citerával még egy légies és lélekemelő népzenei improvizációval is megajándékozta a közönséget.
A koncertet táncház követte, ahol mindenki járhatta, amíg kedve tartotta.
