• Hogyan születik meg valakiben a döntés, hogy lelkész lesz?
• Már gyermekkoromban elhívást kaptam Istentől a lelkipásztori szolgálatra, tizenéves koromtól fogva erre a hivatásra készültem. Szüleim, nagyszüleim református, hitüket aktívan gyakorló emberek, anyai nagyapám templomépítő gondnok volt Sarkad-Újteleken a negyvenes évek végén, talán nem kell magyaráznom, hogy ez milyen fenyegetettséggel járt akkor. Az általános iskola után református gimnáziumban, majd pedig a teológián szerettem volna tanulni, de abban az időben nagyon kevés lány került a lelkészképzésbe. Úgy gondoltam, hogy ha esetleg nem vesznek fel, akkor is legyen egy olyan szakma a kezemben, amelyben az emberek közötti szolgálat valósulhat meg, ezért választottam az egészségügyi szakközépiskolát. Végül is felvettek a teológiára, és már a debreceni évek alatt a Kenézy Gyula Megyei Kórházban megismerkedtem a kórházmisszióval. Bár közvetlenül nem dolgoztam az egészségügyben, de nagy segítség a mindennapokban, hogy egészségügyi végzettségem is van.
• A kórház történetében már régebben is volt főállású református kórházi lelkész, majd négy évtizedes szünet után, 1998 óta a Békési Református Egyházmegye lelkészeként Ön végzi ezt a feladatot. A társadalom hosszú időre megfeledkezett arról, hogy a test gyógyulásának lelki háttere is van?
• Biztosan nem véletlen, hogy valaha a gyógyítás papi tevékenység is volt, tehát a test gyógyítása összetartozott a lélek gyógyításával, később elfeledkeztek erről az összefüggésről. A kórházakban elsoroltatják a beteggel testi panaszait, de nincs idő megtudni, hogy betegsége mögött milyen lelki dimenziók vannak. A keresztyén orvoskonferenciákon elhangzik, milyen fontos a spirituális anamnézis felvétele, a beteg lelki életének megismerése.
• Kik és mennyire igénylik a kórházban a lelki támogatást, hogyan telik a kórházlelkész egy napja?
• Ami napi programomat illeti, itt a lelkészi szobában vagyok a legkevesebbet, tevékenységem elsősorban a betegágy mellett zajlik, különböző osztályok látogatásával. Szerdánként lelkigondozói óra van a kórházi dolgozók részére, akik munkahelyi gondokkal, családi krízissel, gyermeknevelési problémával, házassági válsággal vagy gyásszal, betegséggel, munkanélküliséggel és hasonló gondokkal keresnek meg. Istentiszteleteket, bibliaórákat tartok a betegeknek és a hitüket gyakorló, protestáns kórházi dolgozóknak. Örömmel mondhatom, hogy végre méltó helyiségünk is van, mert ez év szeptemberében szentelték újra a gyönyörűen felújított római katolikus kápolnát, amelynek hatvan éven át világi funkciója volt, és most ökumenikus jelleggel működik. Kik igénylik a lelkipásztori szolgálatot? Elsősorban a betegek, de sokszor hozzátartozóik is, aztán a kórházban dolgozók, orvosok, ápolók és a személyzet tagjai, tehát sokan keresnek meg, ha ilyen jellegű gondjaik vannak.
• Még ma sem magától értetődő a lelkész jelenléte a gyógyító intézményekben, hogyan lép kapcsolatba az emberekkel, és milyen a megszólítottak reakciója a lelkész kezdeményezésére?
• Amikor ide kerültem, személyes ismeretséget kellett kötnöm a különböző osztályok vezetőivel, főorvosaival, főnővéreivel, megismertem az osztályok napirendjét, felmértem az igényeket és a lehetőségeket. Most, hogy már ismernek, szólnak a lelkészek, az orvosok, a nővérek, a betegek vagy hozzátartozóik, ha valaki kívánja a látogatást. Az ápolási dokumentációban, amikor fölveszik a beteget, többé-kevésbé fölteszik a kérdést, hogy igényli-e kórházlelkész szolgálatát, és erre sok igenlő felelet születik. Amikor egy hívás alapján bemegyek a kórterembe, akkor nemcsak azzal beszélgetek el, aki hívott, hanem gyakran a szobatársakkal is. Így kerülök kapcsolatba olyan betegekkel, akik nem jelezték igényüket, vagy kifejezetten ateisták vagy elzárkózóak. Próbálom intimmé tenni ezeket a beszélgetéseket, de egy hat-nyolc ágyas kórteremben nem lehet úgy beszélgetni, hogy más ne hallja. Sokan így bátorodnak föl, és amikor már mennék kifelé, akkor szólítanak meg, hogy ők is szeretnének beszélgetni. A nagyon nehéz munkát végző kórházi dolgozókkal is igyekszem kapcsolatot tartani, ha osztályokon járok, megkérdezem tőlük, hogy vannak, és a választ is megvárom.
• A ma embere szereti szőnyeg alá söpörni a kellemetlen dolgokat, a szenvedést, a lelki gyötrelmeket, a betegség, az öregedés vagy a halál problémáját. Esetleg egy életen át nem gondol arra, hogy a biológiai halállal nem semmisül meg végleg, és mérlegre kell tennie földi pályafutását.
• A betegágy, a betegség nagy tanítómester, mert valóban úgy van, hogy az emberek rohannak, törtetnek, könyökölnek, és a fogyasztói társadalom minden egyéb átkával élnek együtt. Amikor viszont itt betegágyra kerül valaki, akkor nemcsak fizikai értelemben kénytelen fölfelé nézni, és sokszor súlyos betegségek kellenek ahhoz, hogy valaki Istenhez forduljon, és elgondolkozzon az élet végességéről, az egészség, a betegség, az élet, a halál nagy kérdéseiről. A betegágy mellett sokszor elmondom, hogy Isten segítségül hívható, ilyenkor nagy fogadkozások születnek, „hogy ha meggyógyulok, akkor mi minden szép és jó fog történni az életemben”. Hála Istennek, van olyan, hogy ezek meg is történnek. Emlékezetes eset számomra, amikor valaki az öngyilkosságra összegyűjtött tablettái helyett a Bibliát vette kezébe, és otthon bekapcsolódott gyülekezete életébe.
• Nap mint nap beteg, szenvedő, sőt a halál torkában levő embereknek kell lelki segítséget nyújtania, vannak esetek, amelyeket nem tud elfelejteni?
• Tulajdonképpen nincs olyan beteglátogatás, amelyen ne érintődne meg az ember, hiszen e nélkül nem is lehet kórházlelkészi szolgálatot végezni. Valóban vannak olyan esetek, amelyek nagyon mélyen belevésődnek az ember lelkébe. Ilyen volt az a kilenc- éves kisfiú, aki már sajnos nincs itt a földi világban. Agydaganattal operálták, és így került ide hozzánk, az ő kilenc évéből jó néhány hónapot végigkísértem, láttam vívódásait, a kórházi személyzet és a család nagy riadalmát. Ilyenkor gyakran fölvetik a kérdést, hogy „miért engedi Isten?” A lelkész a betegágy mellett is, kimondva vagy kimondatlanul azt képviseli, amire a Szentírás tanít, hogy Isten nem az egészség garanciáját vállalta föl, hanem az örök életét. Azt, hogy a bűn által megromlott emberi test nem lehet tökéletes, hanem törékeny, mulandó. Ezt a törékenységet, „cserépedény-voltunkat” elfogadni és ezzel hálaadással együtt élni, úgy gondolom, hogy ez a kegyesség nagy titka.
• Hogyan tartja karban testi és lelki teherbíró képességét, a lelki gondozónak is szüksége van lelki gondozásra?
• Igen, a kórházlelkészeknek is szükségük van lelki gondozásra, a mi legfőbb lelki gondozónk Jézus Krisztus, aki naponta felvértez bennünket mennyei erővel. Másrészt szakmai előírás az emberi lelki gondozás, de jó alkalom erre a kórházlelkészek rendszeres találkozása is, amelyeken szupervízióra is sor kerül. A magam részéről tudatosan keresem az olyan feltöltődési forrásokat, amelyek kimozdítanak és segítenek a feldolgozásban, ilyen számomra a kirándulás, a biciklizés. Különösen szeretek kerékpározni, mert az teljesen kikapcsol. A szívem csücske a hegyek, gyermekkoromtól fogva van vágyódásom a hegyek közé, abba a természeti környezetbe, ahol el lehet csodálkozni Isten teremtett világának szépségén. Hasonló hatással van rám az éneklés, az Erkel Vegyes Karban éneklek, és fontos számomra a kórus, mint közösség is. Négy keresztgyermekem van, ráadásul az ország négy különböző pontján. Sokat olvasok, tartom a kapcsolatot a családdal, a barátokkal és a lelki testvérekkel.
