Várfürdő-Gyulai Termál FC – Kecskeméti TE II. 2-0 (2-0).
NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 150 néző. V.: Orosz.
Gyula: Steigerwald – Rostás, Vincze, Wéber, Dócza – Bálint (Balogh), Zelenyánszki, Nagy G. – Kovács (Mancsek), Czira (Ponyokai), Okos. Edző: Fodor Sándor.
Az NB I-es „hírös városi” tartalékok nyitásként Erős felső kapufán ijesztően csattanó szabadrúgásával inkább bátorítást adtak a Fodor legénységnek. Jól záró területvédekezésükből a 4. percben Zelenyánszki – Kovács – Nagy volt a labda útja, amit Gergő kivételesen jobb lábbal továbbított a kirohanó kapuvédő hasa alatt a hálóba, 1-0. A vendégek továbbra sem tudták megbontani védelmünket, sőt tíz perccel szünet előtt újabb gólnak örülhetett a szerény számú, de lelkes publikum. A középpályán szerzett labdával Kovács jobbról az alapvonalig lefutva a védőket, önzetlenül passzolt Czirának, akinek akasztásáért a büntetőt Nagy a bal sarokba helyezte, 2-0. Fordulást követően a KTE egy lapra téve – három védővel – valamint előretolt alakzattal próbálkozott a szépítésért. Igaz ugyan, helyzeteket is teremtettek, de termálosaink nemcsak állták a rohamokat, hanem ígéretes kontrákkal veszélyeztettek, bár végül mégsem született újabb találat. A találkozót értékelő Fodor edző elégedett volt tanítványaival:
– Fegyelmezett, egyre érettebb játékkal, magabiztos, dicséretes győzelmet arattunk a hazai szezonzárónkon. Utóbbi hét találkozónk öt győztes és két döntetlennel végződő mérkőzésünk is ezt bizonyítja, amivel elégedett vagyok a szép zárással. 23 pontunkkal érintő közelségbe kerültünk, két ponttal a dobogóhoz és öt ponttal a listavezető mögött, hatodikként.
























