Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Félidőnyi előny

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2010. december 05. 10:00
Félidőnyi előny
Kézilabda
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online

Gyulai SE–Inárcs-Örkény 25-30 (7-16).

NB I/B-s női kézilabda- mérkőzés, Gyula 100 néző. V.: Kóródi, Major.

Gyula: Futaki – Gelegonya, Madar 4, Szabó R. 3, Mahler 1, Zsuzsa 4, Ancsin 9. Cs.: Répás, Lovászné (kapusok), Raffai-Such 2. Greksza 2, Lechner 1, Dávid. Edző: Gazsó György.

Bár hazai pályán, de mégis idegen környezetben, a Don Bosco Csarnokban játszotta bajnoki mérkőzését női csapatunk. A lányok a találkozó előtt mindössze egyszer edzettek ebben a teremben, de ezért is köszönet dr. Czirok Sándor igazgató úrnak. A mérkőzés rosszul kezdődött a mieink számára, hiszen a kidolgozott helyzeteinket nem tudtuk góllal befejezni, míg a vendégek könyörtelenül kihasználták hibáinkat, így 4-0-ra ők vezettek. Lányaink sem védekezésben, sem támadásban nem nőttek fel az egyébként verhető ellenfelükhöz, és sajnos kapusaink sem álltak a helyzet magaslatán.

Szünet után némi javulás állt be játékunkban, ami ahhoz volt elég, hogy a második játékrészt mi nyertük négy góllal, de ez kevés volt a győzelemhez.

Ifjúsági csapatunk remek játékkal rukkolt elő, végig vezetve, magabiztosan játszottak fiataljaink. A második félidő elején már tíz góllal is vezettek, amikor sorozatos játékvezetői hibák szorossá tették a végjátékot, azonban a győzelem egy percig sem forgott veszélyben, így 24-21 arányú győzelmet arattak Majorné Horváth Izabella tanítványai. Vasárnap Gyöngyösre utazik ifjúsági és felnőtt csapatunk. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)