A legszínesebb és leghalkabb jazzfesztivál
Sok eseménnyel telt a nemrégiben lezajlott Jazz-, blues- és borfesztivál. Szombaton a jazzé volt a főszerep a várszínházban, ahol a több napos kánikulát követően hűvös szelek fogadták a vendégeket. Az este fellépői bebizonyították, hogy az említett műfajt számos oldalról meg lehet közelíteni.
Elsőként a Szőke Nikoletta Quartet lépett a színre, hogy klasszikus előadásmódjukkal hangulatba hozzák a nézőket. A várandós, sugárzó mosolyú énekesnő zenekarának most készülő, legújabb lemezéről hallhattunk néhány kellemes dalt, valamint közkedvelt dalok átdolgozását, Barbra Streisandtől és Abbey Lincolntól. A Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő) és Mohay András (dob) által kísért díva lágy hanggal és bájos nőiességgel adta elő dalaikat.
Ezt követően a magyar Frank Zappa Emlékzenekar Syrius emlékkoncertjét hallhattuk. A zenei világ egyik legszínesebb zenész nyomdokain járó group, ezúttal a néhai magyar, korának egyik legegyedibb hangzású progresszív jazzrock-csapatának – a Syrius dalait játszotta. A rock tökélyre emelkedésének csúcséveiből merített alkotások érdekes, mai módon szólaltak meg a tíz zenész hangszerelésében. Jól megválasztott gitárhangszínek, fúvósszekció és lendületes előadásmód jellemezte a kiállásokkal és virtuóz unisonókkal telített muzsikát. A hetvenes évek szele - szó szerint is – simogatóan borzolt hajat az arcomba. Nem mindenkinek tetszhetett az időutazás, mert mindeközben a nézők közül itt-ott rosszindulatú, borízű beszólások és gúnyos vihogások rondították az egyébként is hűvös estét.
A szeles időjárás esőt sejtető volta miatt harmadikként játszott a Patricia Barber Quartet (USA), akik szépen felépülő, finom funky-val indítottak. A zongorista-énekesnő a hangszer megszólaltatásának hagyományos módján kívül belenyúlt a rezonáló szekrénybe, a húrjait pengette, dobolt rajtuk, meg amit csak lehet. Szuggesztív előadásmódja nemcsak emiatt nem nevezhető megszokottnak. Úgy látszott, nem egy élettelen instrumentumon játszik, hanem a „két hölgy” együtt adta elő belső érzéseiket. Az egyszer gyengéd bársonyossággal, máskor férfiasan lendülettel megszólaló, sokszínű, expresszív zenéjük magával ragadta az embert. Egy érzelmekkel telített dob-zongora párbajt adtak elő Eric Montzka dobossal, és a két ráadás szám is tartogatott még különlegességeket. Egy egyedi látásmódú Doors Light my fire-el, valamint egy Neal Alger gitáros űrhangokból és Larry Kohut bőgős alapjaiból kialakuló progresszív drum’n’basszel hálálták a vastapsot.
Ezek után nehéz dolga volt Balogh Kálmánnak és a Gipsy Cimbalom Bandnek. A világzenei produkcióban jelen volt a dixi, a swing, a flamenco, a moldvai cigány és a balkán hangzásvilág is. Hazánk talán leghíresebb „romajazz-hegedűse”, Frankie Lato ebben a zenekarban is adta a tőle elvárt stílusát és virtuozitását. Kétségkívül színes repertoárt hallhattunk. A Cigányok ideje című film zenéjének egyedülállóan megfogó, lírai átgondolása, egy jazzbe váltó macedón menyasszonyi búcsúztató, egy lüktető párnás/tüsszentős csárdás, csak hogy néhányat említsek. Efféle különlegességekre és lendületre szüksége is volt már a közönségnek a késői hűvös órában.
Az általam látott várszínházi jazzfesztiválok talán legszínesebbikje volt ez, főleg akusztikus hangszereket felvonultató zenekaraival, és talán ebből adódó, halk megszólalásával. Ez utóbbi azonban nem mondható el a közönség azon tagjairól, akik folyton egymásnak, vagy a színpadra kiabáltak, illetve a – szintén dal közben – tömegesen ki-bejárkáló árnyakról, akik csak zavarták a koncertet.
Gitárerdő a bluesfesztiválon
Szokás szerint másnap a blues kedvelőit várta el a szervezőség. Ahogy tavaly a jazz, úgy idén a blues került fedél alá a nedves időjárás miatt. Gitárerdő várt minket a színen és sejttette, a karcsú hangszer hangjaiból nem lesz hiányunk ma este.
Benkő Zsolt, Borsodi László, Mohai Tamás és ifj. Szász Zsolt gitárosok, valamint Pfeff Márton basszusgitáros és a Tímár Tamás dobos tettek róla. A gitárpárbajhősök legtöbbször mosolyogva és előzékenyen adták át egymásnak a taktust, amiben egyéni megszólalásukban és stílusukkal, külön-külön, vagy egyszerre aprították a dobhártyákat, a közönség nagy örömére. A blues-alapokból és saját számaik dallamaiból merített jam-session tartalmazott mindenféle gitártechnikát. Nyújtások, vibrátók, tappingek, slide-technika, dudolós szólók, meg amit még elbírhatott a stílus. Nem igazán ők párbajoztak, hanem a szinusz-hullámok, de azok keményen!
Ezután a lélekben újjászületett Takács Tamás 20 éves blues bandje lépett a deszkákra. A Krisztushoz megtért énekes zenéjével küzd a kábítószerek és a pénz hatalma ellen, és ezt szókimondó összekötő szövegeiben sem rejti véka alá. Főként az új lemezükről hallhattunk, amelyek a felszínes celebimádatról, és más hazug kortünetekről szólnak. Ő nem ezeket a szavakat használta… Végül nem maradhattak el a réges-régi számok sem, mint az Ufót lát a jeti, a Zakatol a vonat, vagy a Pocsolyába léptem kezdetű tételek sem, amelyek eléneklésében feltétlenül segédkeznie kellett a publikumnak is.
Rövidke átszerelés után a Ferenczi György-féle Rackajam állt félkörbe elénk, majd gazdag hangszerparkjával rendkívül sokszínű „hangtárlatot” mutatott be. Kürt, mandolin, herfli, hegedű, tangóharmónika, akusztikus basszusgitár, cajon és szólógitár hangja feküdt bele simán egy-egy dalba, a sokszor többszólamú férfi acapelláról nem is beszélve. Igazi, határokat nem ismerő világzene volt ez, földrajzi és stílusbéli szempontból egyaránt. Autentikus afrikai, indián, afroamerikai, jamaicai és természetesen magyar népzenei hangzásokon kívül is volt még sokféle. A blueson megért harmonika- és hegedűvirtuóz frontember tökéletes módon konduktálta fantáziadús együttesét. A taps csak nem akart szűnni…
Későre járt az idő, amikor színpadra lépett az amerikai sztárvendég, Hubert Tubbs, a Power of Tower együttes egykori szólóénekese. „Minden, ami fekete zene!” – olvashattuk az ajánlóban, és valóban, a legendás, színesbőrű énekes mindent adott, ami fekete. A blueson kívül jött a finom soul, és a füstös groove-os, bólogattató funky is. A „fekete szín jegyében” szólaltak meg az dalok, közöttük több klasszikus is, mint James Brown I feel good-ja, vagy a Sweet home Chicago. A 40 éve koncertező blueslegenda a Dirty Fred Blues Band csapattal turnézik egy ideje, amiben a blues profi magyar alakjai – Oláh Andor (szájharmonika), Varjú Attila (dob), Pásztor János (gitár), Gyöngyösi Gábor (orgona), Pszota Szilárd (basszusgitár) – játszanak. Kellett is a vérpezsdítő funky, mert hivatalosan már megkezdődött egy munkanap, hétfőt írt a naptár.
