Jó kosárnyi piros alma, öt ütőgardon, színes pendelyek, olykor kalotaszegi népzenével fűszerezett lélekpezsdítő barokk zene, tizenegy remek táncos; alig egy órában elmesélt sorstörténelem. Ezt látta, ki május utolsó, esőáztatta estéjét a művelődési ház nézőterén az Udvarhely Néptáncműhely Barokk ballada című produkciójának megtekintésével töltötte.
Az Orza Călin rendezte és koreografált előadás teljes odaadással kalauzolták át nézőiket az emberi lét fontos pillanatain magyarországi fellépéssorozatának utolsó állomásaként érkezett hozzánk. A gondosan felépített, zeneileg és mozgástechnikailag rendkívül gazdag, döbbenetesen szép produkció a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. jóvoltából a közönség számára ingyenesen volt látható.
Ennek ellenére, a már ígéretében is izgalmas előadásra csak maroknyi közönség volt kíváncsi, szinte elveszve a nézőtéren. Sajnos a távolmaradókat sem csak a rossz idő marasztalta otthon, mostanában más ilyen jellegű előadásra sem telik meg a ház. Szerencsére, mindez a táncosok kedvét nem szegte, hisz ők műfajuk szimbolikusan elvont nyelvezetét használva teljes odaadással kalauzolták át nézőiket az emberi lét fontos pillanatain: a létrejövéstől az eszmélésen és öntudatra ébredésen át a beavatáson, felvillantva a párválasztás, szerelem, csecsemőringatás boldogság-etűdjeit, majd az ünnepbe öltöztetett utolsó és elkerülhetetlen átváltozást.
Így mutatva be a koncentrált létmód ikonját: a táncoló embert. Azzal a hittel, hogy az objektivációk sokféleségében szétszóródott egzisztencia ma már csak a tánc integráló erejében tapasztalhatja meg a lét egységét. S így élheti át szimbólumait is, az előadás ívére fűzött metaforákkal: a teljességet jelző almával, a gyermeket, asszonyi testet, elmúlást és fejfát egyaránt jelképező ütőgardonokkal; a tisztaságot árasztó fehér ruhás, mezítlábas lánnyal, az előadás végére népviseletté lényegülő pendelyekkel, halált hozó fekete kalapokkal, kalotaszegi cifraszűrökkel.
A Bach D-moll toccatájával induló estben a szimfonikus és népzenei tételek váltakozó sora különleges atmoszférát teremt. Az eltérő zenei kifejezésmódok hasonlóságaik és stiláris, valamint dinamikai különbségeik által bravúros és egyszerű, pajkos és súlyosan komoly, patetikus és érzéki pillanatokat egyaránt találunk. Fodor Sándor Neti prímás dallamai, a táncosok énekhangja, a Bachtól kölcsönzött zenebetétek, a hegedű vagy épp a viola da gambát idéző ütőgardon hangja remekül idomul a csembaló és az orgona hangzásához, így ebben az igazán különös zenei közegben a transzcendens és immanens elegye metafizikai emelkedettséget áraszt.
Bizonyítva, hogy még ha csak egy pillanatra vagy egy rövidke estére is, de létrehozható az a sajátságos tér és idő, mi táncba lendítve a testet, felvillantja az elfeledett lényeget, a veszni hagyott büszkeséget, a rég hátrahagyott nemzeti benső erőt. Barokk ballada, huszonegyedik századbeli cifra nyomorúságba veszett ősi becsület. Aki érzi, érti. S teltháznyi erővel tapsol, még ha csupán maroknyi létszámban is van ott.
