A gondolat társakra talált, s a tervezett alkotás költségeihez a Képzőművészeti Lektorátus 4,5 millió forintos pályázati támogatást is nyújtott. A mű 2009-re készült el, költségeinek kétharmadát a pályázati forrás mellé az önkormányzat biztosította, évről évre igyekezvén kiszorítani egyre szűkülő „pénzes ládájából” a szükséges forintokat. A Múlt és Jövő határvonalát megjelenítő nonfiguratív alkotás kivívta a szakmai zsűri tetszését, s az idős művész pályájának méltó megkoronázásaként értékelték. A szoboravatás azonban még a mai napig várat magára. Az alkotásról, lehetséges helyéről s elmúlt évtizedéről Szabó Jenővel, az önkormányzat Kulturális, Oktatási és Sport Bizottságának elnökével beszélgettünk.
Bár az alkotás eredetileg a KÖVIZIG épülete előtti téren került volna felállításra, időközben a helyszín több szempontból is kifogásolhatóvá vált. Egyrészt az eredeti tervekhez, illetve az elkészült bronzmodellhez képest a szobor arányaiban, méreteiben változott, másrészt egy pályázati lehetőség a tér átépítésére adott módot, így a tervezett helyszín is átalakuláson ment át. Mind a város, mind pedig maga a művész is igyekezett az elmúlt években új helyet találni a szobornak, ám egyezségre mégsem sikerült jutni.
A lehetőségek között a vár környékének több pontja is felmerült, ám hol a műemléki környezet szigorú védelme akadályozta az elképzelést, hol a gyakori rendezvények helyszíne miatt került volna sokszor méltatlan környezetbe az alkotás, foglalta össze Szabó Jenő, aki idén márciusban személyes találkozót kezdeményezett a szobrászművésszel, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a város és a művész is szívesen látná a műalkotást. A vár környékén tovább keresgélve Vígh Tamás vetette fel, hogy a víz fölött is el lehetne helyezni a szobrot, folytatta Szabó Jenő, ami jó ötletnek tűnt, hiszen a művész eredetileg is a vízfelületet mint „alapot” vette figyelembe munkája során. A szobornak a csónakázótó felszínén való elhelyezésénél nem látok különösebb akadályt, emelte ki az elnök, nem csorbul a műemléki környezet, nem méltatlan a helyszín az alkotáshoz, a tó „életét”, a csónakázást nem gátolja, ugyanakkor a szobor megvédhető a téli tó jegétől is. Viszont a vízfelületnek és a szobrászművész által a műalkotáshoz használt fekete gránitnak együttes megjelenése olyan hatással lehet, amit ma még el sem tudnak képzelni a városlakók, és mindazok, akik eddig a szobrot csak rossz minőségű fényképeken látták. A fekete gránit a gyémánt után a legkeményebb anyag, a szobor felülete pedig tükörfényesre csiszolt, s finom hullámok bontják, melyeken mindig más és más szemszögből tükröződik a fény. Ideális a szobor számára e helyszín, ahol minden irányból rásüt a nap, ugyanakkor nem vetődik rá idegen testnek az árnyéka. S mindez tükröződik a vízben és viszont. A víznek a csillogása, a napfény reflexiója visszatükröződhet ismét a szobron, mely egy hallatlanul izgalmas, párját ritkító fényjátékot eredményezhet. Szabó Jenő az alkotás mellett e helyszín egyediségét is hangsúlyozta, különlegesség Magyarországon egy vízfelszínen „álló” köztéri szobor, mely turisztikai látványosságként is gyarapíthatja városunkat.
A jövő héten ülésező Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság dönthet majd a Múlt és Jövő szobornak a Csónakázótó vízfelszínén való fölállításáról, az alkotás most egy raktárban áll.
– Az izgalmas, gondolatokat, érzelmeket ébresztő, a megszokotton, a hagyományokon túllépő, játékos műalkotás helye a köztéren van, beszéljenek róla az emberek – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az alkotás talán abban is segíthet, hogy a múltba révedés helyett figyelmünket és erőnket a jövő felé fordítsuk. Hiszen Gyulán mindeddig nem jelentek meg modern szobrok, inkább a figurális, a hagyományos eszközökkel megfogalmazott alkotások kaptak helyet a köztereken. A kultúra városában azonban a 21. század művészetének is helye van.
A bizottság gyors döntését az az elképzelés is igényli, hogy a Gyulai Várszínház idei évadának megnyitója egyúttal a szoboravatásnak is alkalmat teremtene, azonban addig a helyszín környékének előkészítő munkálatait is el kell végezni.
– Az alkotást egyébként a főváros szívesen megvásárolná Gyulától, s azonnal föl is állítaná, de úgy gondolom, a szoborról való lemondás éppúgy, mint a fölállítás késlekedése, ártana a városnak, ezzel szemben elhelyezése a 84 esztendős szobrászművész, Vígh Tamás felé is szép, elegáns gesztusként értékelendő – zárta gondolatait Szabó Jenő.
– Szerettem volna, ha a millennium évét egy új köztéri műalkotás avatásával ünnepli városunk, ám a minden oldalról problémák övezte terv megvalósulására egy évtizedet kellett várnunk – mondta el lapunknak dr. Erdmann Gyula alpolgármester. S ha nem is az elképzelt évforduló ünnepére, most mégis új köztéri szoborral gyarapodhat városunk. – Kiss György éremművész ajánlásával jutottuk el Vígh Tamás európai hírű szobrászművészhez – folytatta az alpolgármester –, aki örömmel vállalta a szobor elkészítését. Bár az eredetileg kiválasztott helyszínt, a KÖR-KÖVIZIG épülete előtt teret jobbnak tartom, mint a szobornak a Csónakázótó felszínén való elhelyezését, mégis az a legfontosabb, hogy végre helye legyen városunkban a majdnem nonfiguratív alkotásnak, melyre remélem, a gyulai publikum is fogékony lesz.
