Különleges előadásnak lehetett részese a nagy számú közönség a várszínház kamaratermében, ahol Földes László Circus Hungaricus lemezének színpadi változatát láthattuk és hallhattuk. A különleges lemezborító felirata sejtette, hogy ez album Hobo szólólemeze, és nem a 30 év munka után nyugdíjba vonult Hobo Blues Band legújabb anyaga. Ez azért nem volt egyértelmű, ugyanis mindenhol úgy olvasni a lemezről, mint a Vadászat óta a legjobb lemeze.
Talán ezért okozott kissé zavart bennem, hogy a jó öreg blues-énekes, dalszerző, színész, vegyész-technikus, magyar- történelem szakos tanár, író, költő, műfordító és élő legenda előadásában az élő zenét kerestem. A kitűnő gitáros és zeneszerző Madarász Gábor (Madi) sokak által dicsért zenei alapjai kísérték Hobo dalait, ami kétségkívül professzionális szintű volt, de nem éreztem eléggé együttélőnek a darabbal. Dehogy Hobo nyitottságát bírálom, hogy időnként kilép a blues világából, hiszen a Ghymessel közösen alkotott Bakaballada is nagyon szép példája a kis kitéréseinek.
Az albumot hallgatva rájöttem – még ha furcsán is veszi ki magát a kilencvenes évek metálos hangzása, a mélyre hangolt gitárdöngölések és a virga szólók – hogy jobban hatnak a dalok, itt viszont – színpadi darabról lévén szó – egy teljes rockzenekari felállás nehezen megvalósítható és felesleges is lett volna. El tudtam volna képzelni Madit, ahogyan egy szál jumbo gitárral a színpad kellékei közé építve kíséri Hobót, aki a zenei részek alatt sokkal átéltebben, „élőbben” adhatta volna elő a dalait, tekintve, hogy Hobo elsősorban egy vérbeli színpadi zenész. Hozzá kell tenni, hogy a sokkal „hobósabb” szép-szomorú számmal – Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának cíművel – azt gondolom, igazi klasszikust teremtettek, és lehet, hogy csak nekem tűnik Eric Clapton áthallásnak zeneileg.
Rá kellett jönnöm, hogy Hobo hat és fél x-en túl még igencsak aktív, és ebből adódó egyénisége és élettapasztalata csak emelte a darab rendezését. Hobo szövegei és dalai Vidnyánszki Attila rendezésében a közelmúlt és jelen világot a cirkusz szimbólumaival mutatta be. A mindenféle cirkuszi – bűvész, erőművész, idomár és legfőképpen bohóc – szerepekben megjelenő énekes-színész ezúttal is a közelmúlt kisemberszívató képeit jelenítette meg, csakúgy, mint a Vadászatban azt 25 éve. Melankolikusan és szomorúan, mégis a kiutat várva, az optimizmust sejtetve.
A Vidnyánszki-Földes párostól megszokottan, számos finom hatás színesítette Hobo elmúlt évtizedeinek leghíresebb és leghírhedtebb szövegei által politikai időutazásokkal tarkított, sokatmondó életösszegzését. Egyszer a színpad egyik központi részén lévő tévé időnként felénk fordítva játszotta le Fellini Bohócok című filmjét, máskor pedig Hobo narrálta „némafilmszövegekkel” azt. Azt is szükségtelen túlmagyarázni, amikor a számtalan papírra vetett soraival tömte tele kabátja minden részét…
A jól megírt dalok és a sűrű függöny mögött égő reflektor hirtelen mozdulattal örökre beégette emlékezetünkbe, illetve íriszünkbe a darabot, mielőtt lassan összezárult a függöny és kihúnytak a fények. Az epilógus hangulata és megjelenítése tökéletes lezárása volt mindannak, ami színen történt, bár az utána következő vastapsból eredő ráadás-dalok számomra feleslegesnek tűntek és csak összezavarták élményeimet.
Mindezek után Hobo exkluzív és spontán monológját is meghallgathattuk az előtérben, amiben cirkuszhoz fűződő élményeit sorolta. Mindig is bohóc szeretett volna lenni, alapított is egy Rum-pum-pum nevű bohóccsoportot. Első élményei is ekörül forogtak, amint a háború után a konyhájukat használták öltözőnek bohócok, ugyanis nagymamája a Szabadság mozi gondnoka volt és a filmek előtt, a híradók helyett artisták és bohócok léptek fel.
Kapcsolatban áll egy magyar cirkuszcsapattal, akik Piliscsabán és hasonló helyeken lépnek fel ugyanakkora méltósággal a porondra, mint annakidején Monte Carlóban, Buenos Airesben, vagy New York-ban. Ez lenyűgözte őt, elhatározta, hogy cirkuszosokkal fog közös zenei produkciót tervezni és egy igazi, lepukkant, magyar cirkuszt csinálni, ahol az artisták műsorainak átszerelése közben ő is előadja zenés-prózás mutatványait…
