
• Ahogy nézem, a kor kulcsszava a letöltés – megéri piacra dobni egy lemezt, ami egyetlen számot tartalmaz, még ha promóciós anyagról van is szó? Miért pont az Élned kell-re esett a választásotok?
• Véleményem szerint igen, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fiatalok többsége, aki szereti a zenénket, megveszi a lemezeinket. Nagyon hálásak vagyunk Nekik ezért, és úgy éreztük, egy ilyen limitált példányban megjelenő kislemezzel is meglepjük Őket. Szerencsére rendeltek már egy párat a megjelenés előtt is, úgyhogy eddig azt mondhatom, megérte. Az Élned kell az új számaink közül az egyik kedvencünk, ráadásul az egyik legnagyobb gyógyszergyár felkérésére írtuk, akik a méhnyakrákellenes kampányukban fogják ezt a dalt használni.
• Hogy érzed belülről, mennyiben más az új lemez hangulata, hangzása, szerkezete, miben látsz jelentősebb előrelépést az első albumhoz képest?
• Terveink szerint az új lemezünkön 10-11 dal kap majd helyet – egyértelműen érettebb, kiforrottabb lemez lesz, mint az elődje. Eklektikusabb, a hangzása pedig sokkal változatosabb, használni fogunk például szájharmonikát is az egyik dalban. Változás az is, hogy angol nyelvű lesz az album, az Élned kell lesz az egyetlen magyar dal rajta.
• Mostani produceretek nem akárki: George Shilling, aki nagy kedvencetekkel, az Oasisszel, a Blurrel vagy a Primal Scream-mel is dolgozott. Hogyan pottyan egy gyulai egylemezes csapat ölébe ilyen lehetőség?
• Erre a dologra igaz az a mondás: „Segíts magadon és az Isten is megsegít”. Felvettük a dalt egy mp4 lejátszóval hihetetlen recsegős, rossz minőségben, majd (a srácok tudta nélkül – ezúton is bocsi) elküldtem Shilling Úrnak az angolra lefordított dalszöveggel együtt. Kikértem a véleményét, megkértem, ha csak egy elutasító egyszavas „nem” választ is ír, akkor is írjon. Még aznap jött a válasz, hogy nyomás a stúdióba és várja az anyagot. Nem igazán hittünk a szemünknek. Folyamatosan végigkövette a munkát Londonból, napi 2-3 e-mailt váltottunk, egyszer-kétszer még telefonon is beszéltünk. Hihetetlen rendes fickó, nagyon hálásak vagyunk neki, és megtisztelve érezzük magunkat, hogy Vele dolgozhattunk!
• Ha jól tudom, voltak bizonyos változások a Dirty Slippers életében. Mennyire publikus az újraformálódás háttere?
• Nincs semmi titok, az idei tavaszi turnén kiderült számunkra, hogy az Almási fivérek a mienktől eltérő stílusban tervezik a zenei pályafutásukat. Ezúton is sok sikert kívánunk nekik, és köszönjük az együtt eltöltött éveket, közös munkát, hiszen az eddigiek is előbbre vitték a Dirty Slippers munkásságát. A testvérek helyére két régi barátom, Kiss Tibor (dobok, vokál) és Éri Ádám (szólógitár, vokál) került, akik már a Váza zenekarban megmutatták tehetségüket.


























