
Durkó Károlyt és feleségét, Durkóné Illés Bernadettet, a KöröspArt Galéria vezetőjét sok évre visszanyúló vonzalom köti a képzőművészethez, a lokálpatrióta értékek felkutatásához, s e vonzódás igazi szenvedéllyé érett: több mint tíz esztendeje gyűjtik a helytörténeti értékű műalkotásokat, 2008-ban pedig megnyitották galériájukat Gyulán. Kiemelt figyelemmel fordulnak a gyulai mesterek s műveik felé, Szilágyi István gyűjteményes emlékkiállítása után Bíró György, József Dezső, Kiss Sándor alkotásaiból is mutattak ízelítőt a közönségnek a „Régi gyulai mesterek” tárlatán – közösen Balla Tiborral (Csontival), Székely Árpáddal, Kádár Józseffel és a Corvin János Múzeummal. Igyekeznek fellelni, megőrizni s a nagyérdeművel megismertetni minden gyulai vonatkozású alkotást, akár az első gyulai művésztelepen dolgozott alkotó képéről van szó, akár csupán „átutazóként” gyulai témát dolgozott fel egy-egy művész.
– Egyszer csak a szemem előtt volt József Dezső alkotása, ahogy az Ecseri piacon sétáltam a reggeli órákban. D. Nagy András földolgozta József Dezső életét, s ebből az összeállításból ismertük a Május című képet, de eddig a pillanatig nem tudtuk, hogy hol van – osztotta meg a kép legújabb kori történetét Durkó Károly a Gyulai Hírlappal. A galériatulajdonos óriási szerencsének nevezte, hogy „szembetalálkozott” a képpel, éppúgy, mint a száznál is több grafikát tartalmazó két albummal, s ez utóbbi esetben a meglepetés is teljes volt. Hiszen míg a képről igen, úgy a mester főiskolás éveiről, illetve az ezen időszakban született alkotásairól szinte semmit sem tudtunk. S amiről a nagyon jó állapotban fennmaradt százesztendős
alkotások most sok mindent elárulhatnak. – Döbbenetes volt itthon, az albumokat végiglapozva meglátni, hogy a szénrajzok többsége kitűnő portré, folytatta Durkó Károly. Közöttük legalább egy tucat olyan munka van, melyeket akár a legnagyobb mesterekhez is köthetnénk, mint például Rippl-Rónai József, Glatz Oszkár vagy Szinyei Merse Pál. Láthatjuk a munkákból, hogy a figurális kompozíciókat, portrékat, táj- és csendéletképeket festő József Dezső kitűnő portrégrafikus is volt, a perspektívarajzok, a geometrikus ábrázolások többsége pedig a mérnöki munkákat idézi. Ugyanakkor végigkísérhetjük az első évfolyamtól kezdve, hogyan fejlődött a művészete a Képzőművészeti Főiskolán töltött évek alatt: a különböző alak- és tárgyrajzok elárulják, milyen szempontok alapján folytatta tanulmányait.
– József Dezsőt nagyon fontos szereplőnek tartjuk a 20. századi gyulai művészeti életben, hangsúlyozta Durkó Károly, hiszen amellett, hogy városunkba költözött, és a polgári leányiskola kitűnő rajztanáraként sok nemzedéket nevelt a művészet szeretetére, a megyei művészeti életnek is egyik főszervezőjeként tevékenykedett. Ragyogó grafikus volt, még olajképein is a grafikusság, az akvarellfestés érződik, amely a festészet csúcsának tekinthető, hiszen itt nincs lehetőség a javításra. Legjobb munkái nyomán a legnagyobbak közé emelhetnénk. Kohán György őt tartotta igazi mesterének, amit egy levelében példaképének is megírt: József Dezső az egyetlen mesterem, azután mindenki és senki. E gondolat s az őt megőrző emlékezet szakmai kiválósága mellett a nagyszerű emberről is tanúbizonyságot tesz.
Több gyulai lokálpatrióta, a KöröspArt Galéria, a Corvin János Múzeum, a Gyulai Évszázadok Alapítvány és a Gyulai Városbarátok Köre lehetőségeihez mérten, közös erővel fel tudja dolgozni József Dezső művészetét. A már
említett „Régi gyulai mesterek” 2008-as tárlatán újra szerepeltek akvarelljei, grafikái a gyulai közönség előtt, az ugyanebben az esztendőben megjelent Művészet Gyuláról című, a „Gyula régen és ma” sorozat hatodik kötetében pedig több, korábban szintén lappangó fontos alkotása kapott helyet. Az előkerült „Vásár a gimnázium előtt” címet viselő sokalakos, mozgalmas festmény a régi, gyulai vásárok színes forgatagát idézi, kortörténeti dokumentumként megörökítve egyben az örökkévalóságnak a gimnázium épületét is.
A most fellelt Május című József Dezső-alkotást, mely a mester szülőházát, az Ecsedi utca 22-őt és a mellette lévő épületet ábrázolja, hamarosan megcsodálhatjuk a KöröspArt galériában, ahol június elején „Jóbarátok” címmel Kohán György és Szilágyi István alkotásaiból nyílik kiállítás. A galéria két teremében két alkotó találkozik majd: a nagyteremben Kohán György, akinek korai munkáiból is szeretnének néhányat megmutatni a szervezők, a kisteremben pedig Szilágyi István „játszik” jó barátként képeivel. Durkó Károly azt is elárulta lapunknak, hogy a júniusi József Dezső-ízelítő után jövőre, a festőművész 125. születésnapja alkalmából egy önálló, gyűjteményes kiállítást is terveznek fellelhető munkáiból.
– A művészet szeretetén, a műalkotások nyújtotta örömön túl azért is fontosak nekünk e kiállítások, mert sok olyan pedagógus és más, a városért tevő ember élt Gyulán, akit nem vagy kevéssé ismerünk, mert nem figyeltünk oda rájuk úgy, ahogyan azt megérdemelnék. Lehetőséget nyújthat egy-egy tárlat arra, hogy néhány pillanatra megálljuk, s megemlékezzünk azokról, akik tisztességgel tették a dolgukat Gyulán, sok örömet is szerezve ezzel. Ugyanakkor maradandót alkottak. Lokálpatriótaként e törekvés a célunk a jövőben is – zárta gondolatait Durkó Károly.






































