
Gyulán rendezik meg hétvégén a 19. Weöres Sándor Diákszínjátszó Találkozó Délkelet-magyarországi döntőjét. A fesztivált a magyar drámapedagógiai társaság hirdette meg, 3500 gyerek vesz részt a programban. Gyulán két napon keresztül négy megye – Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés – 15 csoportjának 300 gyerekét látja vendégül a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Péntek délelőtt érkeznek a csoportok, délután 15-20 perces előadásukat kéttagú zsűri – Körömi Gábor drámapedagógus Csepeli Művészeti Iskola vezetője és Kaposi József drámapedagógus, rendező – bírálja –, hívta fel a Gyulai Hírlap figyelmét Szabóné Katona Katalin a hétvégi eseményre.
A gyerekeket a 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón dr. Perjési Klára polgármester köszönti, a megnyitóbeszédet dr. Görgényi Ernő, a Békés Megyei Önkormányzat Környezetgazdálkodási, turisztikai és ügyrendi bizottságának tagja mondja. A versenyszámok közötti szünetben játszó- és alkotóházak, vetélkedők, ügyességi játékok színesítik a programot. A Csorvási Fúvószenekar és Mazsorett Tánccsoport felvezetésével 18 órától látványos felvonulás kezdődik a művelődési háztól a világóráig, ahol konfettibomba eldörrenése és lufieregetés után a Körös Néptáncegyüttes bemutatója lesz látható. Támogatóink a Békés Megyei Önkormányzat, Jókai Színház, Magyar Drámapedagógiai Társaság, Békés Megyei Ibsen Nonprofit Kft., Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap – ismertette a program részleteit az ügyvezető.
A kulturális nonprofit kft. társrendezőként csatlakozik az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület szervezéséhez, a II. Várfürdő Félmaraton és Váltófutóversenyhez. A Fuss a sérült gyermekekért névre is keresztelt nemzetközi versenyre hatszáz futót várnak az ország különböző részéről, de Erdélyből és Németországból is érkezett nevezés. Idén a vakok és gyengén látók, kerekes székesek, valamint szervátültetésen átesett versenyzők is a rajthoz állnak. Délután kulturális programok színesítik a forgatagot, 21.30 órakor tűzijáték fényesíti az égboltot, 10 órától éjfélig utcabálon rophatják az érdeklődőt.
Az események részletes programja itt olvasható.


























