
Március tizenötödikének estéjén Erkel Ferenc halhatatlan, csodaszép muzsikájával nyílik meg Gyulán, szülővárosában a nagyszerű zeneszerző, zongoraművész, karmester emlékezetének szentelt esztendő. Az Erkel -emlékév nyitó hangversenye, városunk felé fordítva minden zeneszerető ember szemét, fülét s talán szívét is, közös ünneplésre szólít: Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója kulturális örökségünk, nemzeti kincsünk, ezredévre visszanyúló zenei hagyományunk emlékezetét is magába öleli. Gyula Város Önkormányzata, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Társaság közös rendezvényének a művelődési ház színházterme ad otthont.
A hangverseny programját dr. Bónis Ferenc, az Erkel Ferenc Társaság elnöke állította össze, a zeneszerző nyolc operája közül háromból adva keresztmetszetet, két nagyon ismert alkotásból, a Hunyadi Lászlóból és a Bánk bánból, és egy jószerivel ismeretlen zeneműből, a Dózsa Györgyből. A közönség hallgathat majd népszerű részleteket, mint a Hazám, hazám vagy a Palotás, s találkozhat kevésbé közismert dallamokkal, mint amilyenekből például a Dózsa esküje építkezik. – Az est Erkel Ferenc Ünnepi nyitányával kezdődik, melyet a zeneszerző a Nemzet Színház megnyitásának ötvenedik évfordulójára írt, benne a Szózat és a Himnusz témáival – beszélt a különleges zenei élményt ígérő nyitó hangverseny programjáról dr. Bónis Ferenc a Gyulai Hírlapnak, kiemelve, hogy a fellépő Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Erkel Ferenc alapította, s ez az egyetlen olyan zenekari együttes, amely ma is eredeti fölállásban, az eredeti alapszabály szerint működik. 1853 óta, immár több mint másfél száz esztendeje.
– Úgy éreztem, nincs szebb gondolat, mint Erkel Ferenc 200. születésnapjának évében az általa alapított társaságot elvinni a zeneszerző szülővárosába a zeneszerző műveivel – mondta el az elnök.
Az Erkel Ferenc Társaság, a civil szférából szinte egyedüliként, oroszlánrészt vállalt, vállal az emlékév programsorozatának megszervezésében és lebonyolításában. Teszi mindezt azért, hogy Erkel Ferencnek és életművének értékeit őrizve, népszerűsítve és továbbhagyományozva megmutassa azt is, hogy legalább szülővárosában működik a zeneszerző emlékezetének ereje. A társaság és Gyula városa nagy munkát végez az emlékév kapcsán, a segítség, az érdeklődés pedig mérsékelt, hangsúlyozta dr. Bónis Ferenc, ugyanakkor reményét is kifejezve, hogy a nyitó hangverseny, melyet a Duna Televízió is majdnem élőben, két óra időeltolódással közvetít, föl fogja kelteni az érdeklődést mind Erkel Ferenc személye, zenéje, mind Gyula városa iránt. – Óriási tartalékok vannak ebben a zenében, és biztos vagyok benne, hogy megfelelő, szeretetteljes gondozás esetében Erkel és muzsikája még nagyon sokáig, s egyre jobban élni fog – mondta az elnök.
Dr. Bónis Ferenc három könyvkiadványra is felhívta a figyelmet, melyekkel a hangverseny után a művelődési házban megrendezésre kerülő könyvbemutatón ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és kedvezményes áron a helyszínen vásárolhatnak is belőlük. A Balassi Kiadó mutatja be D. Nagy Andrásnak Az Erkel család krónikája című könyvét, mellette Kölcsey és Erkel Himnusz-kéziratainak fakszimile kiadását is dr. Bónis Ferenc tanulmányával. A harmadik kiadvány Berlioz Rákóczi-indulóját rejti, e zenetörténeti-történelmi dokumentum a budapesti ősbemutató után, 1846-ban Erkel tulajdonába került, aki egész életében őrizte és többször elő is adta. Később a Himnusz kéziratával együtt az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába került.
Az emlékév programsorozatába illeszkedve a társaság szeptember 25-én tudományos konferenciát tart, november 6-án, a születésnap előestéjén pedig egy rendkívül izgalmas koncertre várja a közönséget, ahol három fiatal, kiváló zeneművész Erkel, a nagyközönség számára szinte teljesen ismeretlen kamarazenéjéből ad ízelítőt. A társaság november 7-én, Budapesten a zeneszerző sírjának megkoszorúzására is készül, s igyekezetük szerint Gyuláról kedvezménnyel igénybe vehető autóbuszok indulnak majd a hozzájuk csatlakozni kívánó érdeklődőkkel.
– A hangverseny az országos Erkel-emlékév nyitánya, a rendezvény fővédnökségét Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vállalta – mondta el dr. Erdmann Gyula alpolgármester, aki a nagyszabású gyulai esemény öröme mellett elszomorítónak nevezte, hogy nem foglalkozik méltó módon Erkel Ferenccel és a bicentenáriumi rendezvénysorozattal sem a kormány, sem a kultuszminisztérium. Pályázatok s egyéb központi források ezért igen csekély mértékben állnak rendelkezésre, de Gyula városa a rendkívül kevés pénztartaléka mellett is igyekszik a maximumot nyújtani. – Megtesszük a magunkét, hangsúlyozta az alpolgármester, a hangverseny nagyon szépnek ígérkezik, s bízom benne, hogy Gyula révén a világ magyarsága mégis láthatja: van ünnep s emlékezés. Tóth Péter zeneszerző elkészült a város kérésére, Erkel tiszteletére írt kantátájával, folytatta dr. Erdmann Gyula, melynek ősbemutatója novemberben egyben az emlékév záró koncertje is lesz. A nyitó hangverseny és a záró koncert között pedig ott az emlékév számos kisebb-nagyobb, de minden ízében kiválóra kerekedő eseménye, melyek megvalósulásában az Erkel Ferenc Társaság mellett az Erkel Ferenc gimnázium és a Várszínház együttműködését, munkáját is kiemelte az alpolgármester. Az „Erkel és kora” Kárpát-medencei iskolák számára meghirdetett műveltségi vetélkedő első fordulóján, a selejtező megrendezésén már túl van a gimnázium, melyen közel nyolcvan csapat versengett. A vetélkedő döntőjére májusban kerül sor, s a győztes csapat ötnapos strasbourgi utazáson vehet majd részt. A Várszínház a tavalyi nagysikerű Best of Erkel produkcióval eredményes pályázatának köszönhetően Aradon és Csíkszeredában „vendégzenél”, így két határon túli Erkel-ünnep is a bicentenáriumi programsorozat részévé válik. Remélem, városunk a nehézségek ellenére is képes lesz a tervezett programsorozatot megvalósítani, s méltón emlékezni nagyszerű szülöttére – zárta gondolatait dr. Erdmann Gyula.
S az emlékezés csak a szülőváros apraja-nagyjának részvételével teljes. Kezdve március tizenötödikének estéjén, együtt, Erkel-muzsikában.
Plakát: Erkel Emlékév nyitó hangverseny



























