Március 15-én, hétfőn az ünnepi szónok majd odalép a Petőfi szobor előtt felállított mikrofonhoz, s a bizonyára szép számmal megjelent gyulaiakat megszólítva elmondja beszédét. Felidézi történelmünk e különleges pillanatát, és ha minden jól sikerül, az ünneplők néhány percre egy önmaga sorsát évszázadokkal mérő közösség tagjainak érzik magukat, s a szép pillanat emlékét őrizve, frissült lélekkel térnek haza.
Nagyon sokan keresték már ezen a napon a hallgatók szívéhez és eszéhez vezető utat városunkban. Az 1849-ben tartott, mozgósító megemlékezés után először 1873-ban került sor nyilvános ünneplésre. A forradalom 25. évfordulóján a város fiataljai szerveztek megemlékezést: 40–50 fiatalember ment ki az 1849-ben 24 évesen alispáni tisztet betöltő, később börtönbüntetésre ítélt Terényi Lajos sírjához. Az ünnepi beszédet a város egyik ismert családjának tagja, Kratochvill Gyula mondta. A beszédet két alapgondolatra építette, először is fejet hajtott a forradalom és a szabadságharc szereplői előtt: „Eljöttünk hálaadónkat leróni e dicsőültek sírjánál, kik számunkra a szabadságot megszerzék, s kik annak védelmében a világ bámulatát felkeltő hősies lelkesedéssel s kitartással harcoltak.”
A második gondolatsor hitvallással indult: a maga és társai nevében fogadalmat tett a szabadság és a haza szolgálata mellett. A beszédből kiderül, nemcsak apáik stílusfordulatait tanulták meg, hanem gondolataik tartalmát is megértették. A szónok a maga nemzedéke feladatául a minél nagyobb tudás megszerzését és terjesztését jelölte ki, hogy „önhibáján kívül elmaradt népünket ez úton a művelt államok népeihez emelhessük”.
A megemlékezésen elhangzott Oláh György Honvéd álma című alkalmi verse. Több mint húsz évvel később ő – egy tisztes asztalosmester megyei főjegyzői rangig emelkedő fia – írta meg a forradalom és szabadságharc Békés megyei történetét. – A forradalom szereplőit még közvetlenül ismerő fiatalemberek számára 1848 egyszerre volt mérce és tükör, s a maguk helyét és feladatait meglehetősen pontosan láttak. Az őket követő nemzedékek közül nem mindegyik mondhatta el ezt önmagáról.
