Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Két helyszínen is vizet osztanak Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. június 30. 13:30
Két helyszínen is vizet osztanak Gyulán
Számos helyen lehet közterületen ivóvízhez jutni

Két helyszínen is vizet osztanak Gyulán – közölte hivatalos közösségi oldalán Görgényi Ernő polgármester.

Mint írta, a hétfői nap után, kedden és szerdán 10 órától 14 óráig a Városház utcán, a Telekom üzlet előtt és a Kossuth téren, a Szentháromság kápolna mellett adnak ásványvizet a kollégái a járókelőknek.

Kiemelte: tegnap összesen 536 palack hűvös ásványvizet adtak a szomjazóknak.

Hozzátette: Gyulán ezen kívül sok helyen lehet közterületen ivóvízhez jutni. Jelenleg ivókút áll a lakosság rendelkezésére a Kossuth téren, a Petőfi téren, a Szent László utcában, a Szent Miklós parkban, az Almássy Kálmánné téri játszótérnél, valamint a Zamenhof téren.

A városvezető hangsúlyozta: a településen összesen 49 ejektoros kút működik, Gyulán és Gyulaváriban 39, Városerdőn 5, Dénesmajorban 4, Szentbenedeken pedig 1.

„A hőség enyhítése érdekében városunkban összesen helyszínen párakapukat is üzemeltetünk: a Kossuth téren, a kerékpárút mentén, a Posta közelében, az Október 23. téren, a vár előtti területen.” – írta Görgényi Ernő.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)