Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újításokkal készülnek a XIV. Gyulai Végvári Napokra a szervezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2026. június 29. 16:16
Újításokkal készülnek a XIV. Gyulai Végvári Napokra a szervezők
Csaknem háromszáz hagyományőrző idézi meg július 24. és 26. között a gyulai vár osztromát

A végvári hősök előtt tisztelegve csaknem háromszáz hagyományőrző idézi meg július 24. és 26. között a gyulai vár történetének legjelentősebb eseményét, az 1566-os ostromot a XIV. Gyulai Végvári Napokon. Az ingyenesen látogatható eseményre újításokkal és a korábbinál jóval nagyobb volumenű hagyományőrzői jelenléttel készülnek a szervezők.

Repisky Dániel, az Erkel Ferenc NKft. rendezvényekért felelős ügyvezetője a cég közleményében ismertette, idén 27 hagyományőrző egyesület tagjai népesítik be a várkertet, lengyel és szlovák csapatok is érkeznek Gyulára.

A hitelességet erősíti, hogy a rendezvény helyszínei a korabeli várrészek elnevezéseit idézik fel, ilyen például a nyugati palánk és az északi földbástyák. Idén ráadásul egy új helyszínnel, a falszorossal is bővül a várkert programoknak helyet adó részeinek sora a vár melletti sétánynál.

A szakember jelezte, a bemutatókat lokális hangosítással rendezik meg, hogy a csatakiáltások, a parancsszavak és a történelmi magyarázatok egyetlen szava se vesszen el.

Kiemelte, idén különösen hangsúlyos szerepet kap a rendezvényen a kora újkori gasztronómia. A tábori látványkonyhákban bemutatják a búzacséplést, a lepénykenyérsütést, és mézsert is lehet kóstolni.

Az eseményhez több gyulai étterem is csatlakozik majd: menüsorukra tűznek egy-egy korabeli fogást vagy a korszak által inspirált saját kreációt. Az ügyvezető úgy látja, a kezdeményezéssel megtették az első lépést, hogy a hasonló, nyugat-európai események mintájára a város minél nagyobb részét bevonják a programba. Mint mondta, elindultak azon az úton, amellyel az eddiginél is jobban lesz „értékesíthető” a rendezvény turisztikailag is.

Arról is szólt, hogy a már jól ismert programelemek sem maradnak el: a pénteki megnyitót a történelmi belvárost érintő felvonulás követi, díszsortüzekkel. A leglátványosabbak idén is a hadijátékok lesznek, szombaton 17.30-tól az 1566-os ostromot, vasárnap délután négykor pedig az erődítmény 129 évvel későbbi visszafoglalását élhetik át a nézők. Emellett az északi földbástyáknál berendezett Kahvehanenál, azaz a keleti kávézónál török főúri életet idéző vízipipával és rózsavizes italokkal várják az érdeklődőket.

Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy hagyományőrző rendezvény mindhárom napján látogatható lesz a vár, és elérhető a Turbánosok csapdájában elnevezésű szabadulószoba is. A legkisebbeknek fegyversimogatóval, solymászbemutatóval és apródképzővel is készülnek.  

A huszárvár területén felállított színpadon könnyűzenei koncertek is lesznek: fellép A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, Deák Bill Gyula, valamint a Magna Cum Laude. Emellett a hagyományőrző vigalom hangulatát esténként leginkább a hagyományőrök vár mögötti sátortábora jeleníti meg – ismertette Repisky Dániel.

A rendezvény ingyenesen látogatható, belépőjegyet csak a vár belső tereiben zajló programokra (tárlatvezetés, szabadulószoba) és a Gyulai Várfürdőben megvalósuló eseményekre kell váltani.

A részletes program már elérhető a gyulai vár weboldalán.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)