Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ügyvezetője elmondta, szervezetük fő célja továbbra is a halas gasztronómiai ételek népszerűsítése, az ingyenes rendezvényre kilátogatókat sült hallal, tradicionális körösi és rábai halászlével, halas tortillával, valamint harcsából készült töltött káposztával kóstoltatják.
Emellett megszervezik a hagyományos, 10. Körösvölgyi halászlé- és halkészítő versenyt, amelyen a tiszai-, a dunai- és egyéb hallé, valamint egyéb halas ételek mellett egy új kategóriát, a haltálak kategóriáját is bevezetik.
Kapcsolódó programként látvány haltelepítést, valamint gyerekeknek horgászbemutatót is szerveznek.
Boros Ferenc, a Békés Vármegyei Vadász Szövetség titkára kifejtette,
részükről hagyományosan az éves seregszemlés kitüntetések átadásával, valamint az ifjú- és új vadászok avatásával kezdődik a vadásznap. Ők is szerveznek főzőversenyt, vadpörköltet és egyéb vadételeket lehet készíteni, amely egy lövészversennyel párosul.
A két szervezet közösen készít egy természetfotókból összeállított kiállítást is, amelyen Molnár Péter és Szigeti Edit képei lesznek láthatók.
A vadászok solymászbemutatóval és agárfuttatással is készülnek, valamint olyan kutyás feladatokat mutatnak be, amelyek a mezei és a vízi munkákkal kapcsolatosak.
Boros Ferenc elmondta, szeretnének a kisebbek felé is jobban nyitni, ezért meghívták Gombos Zoltánt, a fiatalok körében igen népszerű Vadkaland podcast készítőjét egy közönségtalálkozóra; lesz vadászati múzeumi foglalkoztató sátor; vetélkedő és a szituációs lézeres lövészetet is ki lehet próbálni.























