Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A metszések ideje eljött!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2026. február 10. 19:50
A metszések ideje eljött!
Pomázi Ferenc kertész rovata

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Tisztelettel jelzem, hogy a hétvégén a román iskolában Illés Olivér szervezésében magbörze lesz! Szombaton kilenc órakor kezdődnek a programok. Az évről évre megszervezett börze remélhetőleg hagyomány lesz!

Minden szakma folyamatos tanulást igényel, hogy fenntarthassuk a már megszokott hazai magas színvonalat. Sokan nem hiszik, de a magyar mezőgazdaság és azon belül a kertészkedés világszínvonalú!

A metszések ideje eljött! A szőlő metszése fajtafüggő. A csabagyöngye a szálvesszős metszéssel terem igazán szépen. A váltómetszés alapján az egyik vessző egy-két szemes rövid csap, míg a hosszú csap akár kilenc szemet is elbír. Az otelló vagy a néró kétszemes rövid csapokkal is kiválóan terem. A korábban említett kalendáriumnak itt is jelentősége van, hiszen a fajta nyilvántartása a feledékenységünk elfedésére van.

A fajták ismerete más gyümölcsöknél is fontos, mert a jonatánalmát másképpen metsszük, mint a starkingot, hiszen nem egyforma a növekedési erélye a fajtáknak, még ha egyforma alanyokon is voltak.

Az oltásokra meg kell szedni a nemes vesszőket érett rügyekkel, ezeket nedves ruhába csavarva a hűtőszekrény aljában kell tárolni, amíg az oltásra sor kerül. Ha az asszony szövegel, akkor tegyük a pincébe a felcímkézett vesszőket, ott is jó helyen lesznek!

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)