A konferencia célja az volt, hogy a fenntartható városfejlesztést ne csupán infrastrukturális vagy technológiai kérdésként vizsgálja, hanem annak társadalmi, kulturális, oktatási és pszichológiai dimenzióit is bemutassa. A biodiverzitás, a klímaalkalmazkodás, a közösségi részvétel és az intézményi tanulás egymással összefüggő témaként jelentek meg, amelyek a városi térben kézzelfogható, gyakorlati feladatokká alakíthatók. A program tudatosan épített a tudományos reflexió és a városfejlesztési tapasztalatok párbeszédére, kiemelve a testvérvárosi hálózat szerepét a tudásmegosztásban és a helyi Zöld Megállapodások kialakításában. A konferencia felépítése az általános elméleti kérdésektől a konkrét városi stratégiákig vezetett.
Elméleti keretek és közösségi erőforrások
Hajnal Edit „Belső erőforrások, közös jövő – A fenntartható fejlődés lehetőségei az élhető közösségekben” című nyitóelőadása megalapozta a konferencia szemléleti keretét. A fenntarthatóságot nem külső elvárások rendszerének, hanem a közösségek belső erőforrásaira épülő fejlődési folyamatnak tekintette. Az élhetőséget a kapcsolódás, bizalom, együttműködés és bevonódás dimenzióiban értelmezte, hangsúlyozva, hogy a fenntartható közösségek alapja nem elsősorban a fizikai infrastruktúra, hanem a társadalmi szövet minősége. A „belső lombkorona” metaforájával olyan regeneratív folyamatokat írt le, amelyek csend, újratervezés és közösségi ellenálló képesség révén teszik lehetővé a hosszú távú alkalmazkodást. A SUSCOMNET projekt eredményeinek bemutatása – a nemzetközi konferenciák, publikációk és hálózati kapcsolatok áttekintése – nem csupán beszámoló volt, hanem a közös tanulás gyakorlati példája.
Dr. Dudok Fanni „Játékos utak a fenntarthatóság felé” című előadása a szemléletformálás pedagógiai dimenzióját vizsgálta. Részletesen ismertette a gamifikáció fogalmát, megkülönböztetve azt az egyszerű játéktól, és hangsúlyozva, hogy tudatos játékelemek alkalmazásáról van szó nem játékos környezetben. Kiemelte: a fenntarthatóság tanítása nem merülhet ki az ismeretátadásban, mert a környezeti, társadalmi és gazdasági összefüggések megértéséhez személyes tapasztalás szükséges. A bemutatott programok – mesékre épülő játékcsomagok, kooperatív társasjátékok, városi tanösvények – biztonságos döntési helyzeteket teremtenek, amelyekben a résztvevők megtapasztalhatják döntéseik következményeit. Az előadás külön hangsúlyt fektetett az inkluzivitásra.
Baranyai Tamás „A fenntarthatóság nyelve” című előadásában a tudományos kommunikáció és a dezinformáció kapcsolatát vizsgálta. Rámutatott, hogy a tudományos diskurzus ma olyan információs térben zajlik, ahol összeesküvés-elméletek és mesterségesen generált tartalmak is versenyeznek a figyelemért. Példákkal mutatta be, miként gyengítheti a félretájékoztatás a tudományba vetett bizalmat. Az előadás érintette a globális ökológiai egyensúly felborulását, a fajkihalást és az új zoonózisok megjelenését is, hangsúlyozva: a fenntarthatóság nyelve nem lehet értéksemleges.
Dr. Olteanu Lucián Liviusz „Klímaszorongás mint a fiatal generáció pszichológiai kockázata” című előadásában a fenntarthatóság kérdését a mentális egészség szempontjából közelítette meg. Részletesen elemezte azt az információs és médiakörnyezetet, amelyben a Z és Alfa generáció szocializálódik, és amelyben a klímaváltozással kapcsolatos válságnarratívák folyamatos jelenléte érzelmi és kognitív túlterhelést idézhet elő.
Bemutatta a klímaszorongás jelenségének pszichológiai mechanizmusait – a katasztrofizáló gondolkodást, a „doomscrolling” jelenséget, valamint a tehetetlenség érzését –, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a reakció nem kóros, hanem adaptív érzelmi válasz egy valós fenyegetettségre. Az előadás kiemelte a megelőzés és a rezilienciafejlesztés fontosságát: az oktatás, a családi támogatás és a pszichoedukáció kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok a klímatudatosságot ne bénító szorongásként, hanem cselekvésre ösztönző felelősségként éljék meg. A mentális jóllét így a fenntarthatósági diskurzus felelős alakításának egyik alapfeltételeként jelent meg.
Jelenfi Péter „Emlékezet, felelősség, fenntarthatóság” című filozófiai előadásában a fenntarthatóságot kulturális és erkölcsi gyakorlatként értelmezte. Kiindulópontja az volt, hogy a fenntarthatóság nem pusztán technikai probléma, hanem értékválasztások sorozata. Az emlékezet szelektív természetére hívta fel a figyelmet, miszerint amit megőrzünk, azt mindig valamilyen normatív döntés alapján választjuk ki.
Ebből következően a fenntarthatóság nem egyszerűen a fennálló állapot konzerválását jelenti, hanem annak tudatos mérlegelését, hogy mit tartunk megőrzésre érdemesnek, és kinek a nevében hozzuk meg döntéseinket. Előadása rávilágított arra, hogy a jövő iránti felelősség mindig intergenerációs és közösségi kérdés, így a fenntarthatóság etikai dimenziója megkerülhetetlen.
Függ Zsolt Péter „A fenntarthatóság mint társadalmi tanulási folyamat” című előadásában a tudás és a cselekvés közötti szakadékot elemezte. Rámutatott, hogy a fenntarthatósági átmenet nem lineáris fejlődési pálya, hanem kísérletezésekkel, hibákkal és korrekciókkal tarkított folyamat. A kudarcok nem a rendszer hibái, hanem a tanulás részei.
Kiemelte, hogy a fenntarthatóság strukturális keretek között zajló közösségi tanulás, amelyben az intézményi adaptáció és a szabályozási környezet rugalmas alakítása kulcsszerepet játszik. A közösségek alacsony kockázatú tanulási térként működhetnek, ahol új gyakorlatok próbálhatók ki, és ahol a társadalmi innováció intézményesülhet.
Nagy-Laczkó Balázs „Mágikus empátia, avagy animált fák újra-primitivizálódó világunkban” című előadása antropológiai és kulturális nézőpontból vizsgálta az ember és a nem emberi létezők kapcsolatát. Elemzésében bemutatta, miként változik a városi közösségek viszonya a fákhoz és a zöldterületekhez: az objektumközpontú, funkcionális szemlélettől egy személyesebb, emlékezetet és jelentést hordozó értelmezés felé mozdul el. Irodalmi, filozófiai és művészeti példákon keresztül érzékeltette, hogy a fák iránti empátia nem romantikus nosztalgia, hanem a környezeti felelősségvállalás új formája. Előadása a biodiverzitást nem csupán ökológiai, hanem kulturális jelentéssel bíró jelenségként értelmezte, rámutatva arra, hogy a fenntarthatóság kérdése az ember és környezete közötti viszony újragondolását is jelenti.
Prof. dr. Nemeskéri Zsolt „Társasjátékok a fenntartható városfejlesztés szolgálatában” című előadása a globális kockázatok városi szintű kezelését vizsgálta. A Világgazdasági Fórum Globális Kockázati Jelentésének értelmezésére építve rámutatott, hogy a környezeti, gazdasági és társadalmi kockázatok a városokban koncentrálódnak, ezért a döntéshozatal során rendszerszintű gondolkodásra van szükség. A társasjátékokat olyan modellező eszközként mutatta be, amelyek képesek láthatóvá tenni a rövid és hosszú távú következmények közötti feszültségeket, és biztonságos tanulási térben teszik lehetővé a stratégiai döntések kipróbálását. Az előadás hangsúlyozta, hogy a játék alapú modellezés nem pusztán szemléltető módszer, hanem a közösségi és intézményi tanulás hatékony eszköze is lehet a fenntartható városi átmenetek tervezésében.
Városi stratégiák és helyi gyakorlatok
Dr. Szilágyi Tamás „Merre tovább a helyi Zöld Megállapodásokkal?” című előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fenntarthatósági átmenet nem lineárisan skálázható folyamat. A helyi Zöld Megállapodás nem egy előre gyártott, bárhol alkalmazható „jó gyakorlat”, hanem tanulási és alkalmazkodási folyamat, amely a települések társadalmi, gazdasági és intézményi sajátosságaira épül.
Részletesen elemezte az Európai Unió szakpolitikai keretrendszere és a helyi autonómia közötti feszültségeket. Rámutatott, hogy a siker kulcsa nem a központi irányelvek mechanikus átvétele, hanem azok helyi kontextusba illesztése. A helyi Zöld Megállapodás akkor működőképes, ha valódi partnerségen alapul, és a szereplők – önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek és gazdasági aktorok – közösen alakítják ki a célokat és az eszközöket. Előadása a fenntarthatóságot, mint intézményi tanulási folyamatot értelmezte, amelyben a folyamatos visszacsatolás és korrekció elengedhetetlen.
Dr. Beke Szilvia „Fenntartható jövő egyetemi perspektívából” című előadásában a felsőoktatás szerepét vizsgálta a városi fenntarthatósági folyamatokban. Kiemelte, hogy az egyetem nem csupán oktatási intézmény, hanem közösségi és tudásközpont, amely aktívan hozzájárul a városi életminőség javításához.
Az egyetemek háromszoros szerepét hangsúlyozta: tudáselőállítóként (kutatás), tudásközvetítőként (oktatás) és közösségi szereplőként (társadalmi felelősségvállalás). Rámutatott, hogy a fenntarthatóság integrálása a felsőoktatásba nem merülhet ki egy-egy kurzus vagy projekt indításában; intézményi szintű stratégiai elköteleződésre van szükség. A hallgatók bevonása, a helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel kialakított partnerségek, valamint az alkalmazott kutatások mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyetem a városi fenntarthatóság formáló szereplőjévé váljon.
Előadása hangsúlyozta, hogy az egyetemek közvetítő hidat képezhetnek a tudományos reflexió és a gyakorlati városfejlesztés között.
Dr. Zádori Iván „Környezeti nevelés és fenntarthatóság” című előadása rendszerszintű megközelítésben vizsgálta a fenntarthatóság oktatási dimenzióját. Kiindulópontja az volt, hogy a környezeti problémák kezelésének egyik legnagyobb akadálya nem az információhiány, hanem a tudás strukturálatlansága és beágyazatlansága. Rámutatott arra, hogy a környezeti nevelés területén mindmáig nem alakult ki egységes elméleti és módszertani keret, ami gyakran széttagolt gyakorlatokhoz és esetlegességhez vezet.
Előadásában hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóságra nevelés nem egyszerűen tantárgyi ismeretek átadását jelenti, hanem olyan szemléletformáló folyamatot, amely segíti a rendszerszintű összefüggések felismerését, az együttműködési készségek fejlesztését és a felelős döntéshozatalt. Kiemelte a komplex gondolkodás, a kritikai attitűd és az interdiszciplináris megközelítés fontosságát, valamint azt, hogy a fenntarthatóság pedagógiája csak akkor lehet eredményes, ha intézményi szinten is integráltan jelenik meg.
Piotr Sujak bemutatta a lengyelországi Wągrowiec átfogó energiaátmeneti stratégiáját, amely a fosszilis energiahordozók fokozatos kiváltását célozza, hangsúlyozva a lakosság bevonásának kulcsszerepét.
Szabó Ingrid a szlovákiai Komárno integrált területi beruházási programját ismertette, amely az energiahatékonyság, a zöld-kék infrastruktúra, a közlekedés és a kulturális örökség fejlesztését egységes stratégiai keretben kezeli.
Bors Béla a romániai Csíkszereda fenntartható fejlődési irányait mutatta be, míg Sztojkó József a szerbiai Zrenjanin városában megvalósuló konkrét beruházások – napelemrendszerek, zöldterület-fejlesztések, közlekedési korszerűsítések – tapasztalatait ismertette.
A konferencia előadásai átfogó képet adtak a fenntarthatóságról mint társadalmi, kulturális és intézményi átalakulási folyamatról. Világossá vált, hogy a fenntartható város nem pusztán „zöldebb infrastruktúrát” jelent, hanem olyan közösségi környezetet, ahol a döntések időtávja, az értékválasztás, a közösségi részvétel és az intézményi tanulás egymással összefonódik.
A testvérvárosi hálózat valódi tanulási infrastruktúraként működik: a lengyel, szlovák, román és szerb tapasztalatok azt mutatják, hogy a fenntarthatóság nem kész receptek alkalmazását jelenti, hanem helyi környezetbe ágyazott, kísérletező és alkalmazkodó folyamatokat.
A zárókonferencia nem lezárta, hanem új szakaszba léptette a közös munkát: a megszerzett tudás a jövőben a helyi fenntarthatósági átmenetek konkrét alakításában hasznosul tovább
- Web: www.suscomnet.com
- Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61570502368306
- YouTube: https://www.youtube.com/@SUSCOMNETproject
A „Projektzáró konferencia” című esemény a SUSCOMNET-projekt keretében valósult meg, az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség támogatásával, a „CERV-2023-CITIZENS-TOWN-NT” program részeként, a 101138675 számú támogatási megállapodás alapján.
Gyula, 2026. január 26.
Hajnal Edit
projektkoordinátor
