Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi konferencia a fenntarthatóságért és a biodiverzitás védelméért Nagybecskereken

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2025. október 06. 14:46
Nemzetközi konferencia a fenntarthatóságért és a biodiverzitás védelméért Nagybecskereken
A rendezvényen közel százan vettek részt

Szeptember 27-én Nagybecskereken (Zrenjanin) rendezték meg A természetes források és a biodiverzitás védelme című nemzetközi konferenciát a SUSCOMNET – Fenntartható városok, fenntartható közösségek projekt keretében, az Európai Unió CERV-programjának a támogatásával.

A rendezvényen közel száz résztvevő – önkormányzati, intézményi vezetők, szakértők, egyetemek, középiskolák és civil szervezetek képviselői, fiatalok – vitatta meg a fenntarthatóság és a biodiverzitás jövőjét.

A rendezvényen Gyula, Nagybecskerek, Csíkszereda és Komárom (Szlovákia) városok küldöttjei is részt vettek. A konferencia tudományos és szakmai előadásai és jó gyakorlatai olyan témákat érintettek, mint a városi zöldfelületek fejlesztése, az innovatív környezetvédelmi megoldások, a mentális jóllét megléte a környezeti sokféleségben, a kulturális és természeti örökség paradigmája, a mesterséges intelligencia alkalmazása a biodiverzitás védelmében és maga a biodiverzitás fenntarthatósága, valamint a kulturális és turisztikai programok szerepe a közösségek megtartásában.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetések és műhelymunkák egészítették ki, amelyek lehetőséget biztosítottak a tapasztalatcserére és a jövőbeni együttműködések előkészítésére.

A rendezvény eredményei:

  • Erősödtek a testvérvárosi kapcsolatok és jövőbeni új kapcsolódási formák, projekttervek körvonalazása indult el.
  • Széles körben megvalósult a tudás- és tapasztalatcsere, számos konkrét jó gyakorlat bemutatásával.
  • A fiatal generációk bevonása biztosította a szemléletformálás hosszú távú hatását.
  • A konferencia hozzájárult a részt vevő városok és intézmények nemzetközi láthatóságának növeléséhez.

 

A találkozó egyértelműen bizonyította, hogy a nemzetközi együttműködés nem pusztán elméleti keretekben, hanem a mindennapi gyakorlatban is képes válaszokat adni a környezetvédelmi kihívásokra. Az előadások és a közös műhelymunkák során olyan megoldásokat és jó gyakorlatokat mutattak be, amelyek más városokban is alkalmazhatók, legyen szó zöldfelületi fejlesztésekről, innovatív oktatási programokról vagy a fenntartható turizmus lehetőségeiről.

A részt vevő települések közötti partnerség új szintre lépett: a személyes találkozók és a közös gondolkodás megalapozták a további együttműködési lehetőségek indítását, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak a fenntarthatósági célok megvalósításához.

A SUSCOMNET projekt immár kilencedik konferenciája világosan megmutatta, hogy az önkormányzatok, a szakértők, a civil szervezetek és a fiatal generációk összefogása révén a fenntartható városok és közösségek hálózata nemcsak működőképes, hanem folyamatosan fejlődő és nemzetközi szinten is látható marad.

A „Sustainability in Motion: Urban Strategies in a Central European Context” című esemény a SUSCOMNET projekt keretében valósult meg, az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség támogatásával, a „CERV-2023-CITIZENS-TOWN-NT” program részeként, a 101138675 számú támogatási megállapodás alapján.

 

Hajnal Edit

SUSCOMNET-projektkoordinátor

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)