Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula is ott van a legnépszerűbb őszi úti célok között

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2025. október 10. 13:00
Gyula is ott van a legnépszerűbb őszi úti célok között
A Szallas.hu adatai szerint a Gyulai Várfürdő az egyik legkeresettebb attrakció

Az őszi belföldi utazások legnépszerűbb úti célja Budapest, Eger és Pécs a Szallas.hu foglalási adatai szerint, a vendégek többsége pedig 2 éjszakás pihenést tervez.

A szállásfoglaló portál szerdai, MTI-nek küldött elemzése szerint régiós összesítésben Észak-Magyarország áll az élen ősszel, minden ötödik belföldi foglalás a térségbe szól. Második helyen a Balaton szerepel a foglalások 15 százalékával, majd holtversenyben Budapest és vonzáskörzete és Nyugat-Dunántúl következnek (13-13 százalék).

Az őszi foglalások harmada hotelbe szól, míg apartmant az utazók 27 százaléka választott. A vendégházak 24 százalékkal, a panziók 13 százalékkal, az egyéb szállástípusok pedig 4 százalékkal részesednek az őszi foglalásokból. A Szallas.hu adataiból az is kiderült, hogy a vendégek körülbelül harmada ellátást is kért a szállás mellé, leggyakrabban reggelit vagy félpanziót. A hotelek közül a 4 és a 3 csillagos kategóriák a legkeresettebbek.

Tízből kilenc őszi foglalás legfeljebb 170 ezer forint értékű, a 170-270 ezer forint közötti értékű foglalások 7 százalékot, míg a 270 ezer forint felettiek körülbelül 3 százalékot tesznek ki.

A Szallas.hu adatai szerint a legnépszerűbb őszi attrakciók közé tartozik a Nyíregyházi Állatpark, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Egri vár és a Gyulai Várfürdő, de sokan látogatják a Zalakarosi Fürdőt, a Hungarospa Hajdúszoboszlót, a Visegrádi Fellegvárat, az Esztergomi Bazilikát és a keszthelyi Festetics-kastélyt is.

Szeptemberre érkezett eddig a legtöbb foglalás, de erősödik az érdeklődés október iránt is, főként az október 23-ai hosszú hétvége és az őszi szünet miatt. Az októberi előfoglalások közel harmada már a négynapos hosszú hétvégére szól. Eger, Gyula, Budapest és Hévíz számítanak a legnépszerűbb úti célnak a szünidőben – közölték.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)