Gyula a hatodik legnépszerűbb belföldi úti cél idén nyáron a szallas.hu foglalási adatai szerint. A portál a legkeresettebb attrakciók közé sorolta a Gyulai Várfürdőt.
Lapunkhoz eljuttatott közleményükben azt írták, a legkeresettebb belföldi célpont Siófok, majd Budapest, Eger, Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Gyula, Szeged, Nyíregyháza, Hévíz és Pécs következik a leglátogatottabb települések listáján.
A régiók közötti versenyt a Balaton vezeti a foglalások harmadával, a második helyen Észak-Magyarország áll 16 százalékkal, míg a harmadik a Dél-Alföld a nyári foglalások 11 százalékával – ismertették.
Utóbbi térségben a foglalások 36 százaléka apartmanba szólt, hotelt a vendégek negyede, vendégházat 22 százalékuk választott.
Országosan a nyári belföldi foglalások kétharmada ellátás nélküli, 18 százalékuknál pedig csak reggelit kértek a vendégek. 13 százalékot tesz ki a félpanziós ellátás, 1,4 százalék az all inclusive, 0,1 százalék a teljes ellátás aránya.
A közleményből az is kiderül, a foglalások 79 százaléka legfeljebb 170 ezer forint értékű.
Arra is kitértek, hogy júniusban az online kiegyenlített foglalások értékének 26 százalékát fizették SZÉP-kártyával a szallas.hu oldalon, júliusban pedig 28 százalék volt ez az arány.

























