Fotó: Apor Vilmos katolikus óvoda
Adományt gyűjtöttek az Apor Vilmos katolikus óvodában a Gyulai Állatotthon Alapítvány menhelyének, a támogatást a napokban adták át a vezetőnek, Tölgyesi Anikónak.
Osgyáni Katalin, az óvoda megbízott intézményegység-vezetője lapunknak elmondta: több mint öt éve hagyomány, hogy támogatást gyűjtenek a menhelyen élő kutyáknak, az akcióban a gyerekek, a szülők és a pedagógusok is részt vesznek.
A menhelynek ezúttal is eledeleket, takarókat és egyéb hasznos adományokat gyűjtöttek össze – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés révén a gyerekek sokat tanulhatnak a felelősségről és az önzetlenségről.
Mint fogalmazott, Teremtésvédő Óvoda címet viselő intézményként fontosnak tartják, hogy nemcsak embertársaikra, hanem a teremtett környezetre és az állatokra is odafigyeljenek. A mostani gyűjtés ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósulása, hiszen az állatokról való gondoskodás szorosan összefügg a teremtett világ védelmével – fűzte hozzá.
Arról is beszámolt, hogy intézményük Állatbarát Óvoda címet kapott a menhely vezetőjétől, aki egy vándorserleget is átadott a közösségüknek.
– Ezt igyekszünk ezután minden évben megtartani – mondta, hozzátéve, hogy reményeik szerint példájuk másokat is arra ösztönöz, hogy hasonló módon segítsék a rászoruló állatokat, és óvják a környezetet.


























