Fotó: Bimbó Lajos
Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a Gyulai Termál FC a Szegedi VSE együttesét fogadta. A fürdővárosi gárda a hétközi forduló ellenére is népes szurkolótábor előtt gyűjtötte be magabiztosan a három pontot.
Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Wéber László, Szabó Csaba, Krajcsó Krisztián, Zabari Dávid (Kolarovszki Milán), Zelenyánszki László, Trescsula Máté (Szabó Zsombor), Zádori Krisztián, Vörös Barnabás (Göblyös Sándor), Máris Dominik (Kolarovszki Martin), Lestyán Lionel (Katona György). Csere: Kertész Dániel, Krnács Richárd, Prassler Thomas, Szántó Mihály. Vezetőedző: Ekker Attila.
A fürdővárosi együttes idén már találkozott szegedi riválisával, akkor 0-4-es arányban a gyulai keret masírozott be a MOL Magyar Kupa második fordulójába. A Csongrád-Csanád vármegyei csapat szeretett volna visszavágni ellenfelüknek, így előzetesen is jó derbi volt várható.
Ekker Attila vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, a keretből ezúttal négy játékos hiányzik majd Szabó Péter, Pintér Norbert és Constentinescu Dan-Marius, valamint Czirok József játékát is nélkülöznie kell az együttesnek. Kiemelte, mindenképpen fontos lesz, hogy csapata hogyan tudja majd ráerőltetni akaratát ellenfelére, amely gárdát egyetlen csapat sem vehet félvállról a bajnokság során.
A gyulai keret ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, azonnal birtokba vette és irányította a játékot. A hazai gárda már az első percekben megkezdte offenzíváját a szegedi kapura, ebben leginkább az agilisan játszó Vörös Barnabás volt aktív. A korosztályos válogatott előbb Lestyán Lionel közeli átadásából tüzelt a kapu fölé, majd egy lendületes fordulóval becsapva védőjét küldött lövést a kapura. A folytatásban is aktív volt a hazai támadósor, előbb Máris Dominik végezhetett el egy szabadrúgást Zádori Krisztián buktatásáért, majd Lestyán Lionel csavart tizennyolcról a kapu fölé.
A 18. percben megszületett a vezető találat is. A vendégcsapat védője igyekezetében hátsó fertályon rúgta a labdával Vörös Barnabást, a szabadon pattogó játékszert pedig Zádori Krisztián emelte át a kint ácsorgó hálóőr felett. 1-0.
A góllövőket rangsoroló lista vezetője pár perccel később jó húsz méterről csavarta a hosszú felső irányába a labdát, ám Zabari Dávid átadását hibába juttatta a hálóba, a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A 33. percben Vörös Barnabás érkezett lendületből, védője szorításában a labdára, a szegedi kapus pedig kifutott az átadásra. A két játékos olyan szerencsétlenül találkozott, hogy a vasutasok kapusát le kellett cserélni. A vétlen jelenet komoly indulatokat gerjesztett, amelynek végén a reklamáló Kelemen Balázsnak kellett civilbe öltöznie.
A jó pár perces megszakítás után a mérkőzés résztvevői azonnal magas sebességre kapcsoltak, több ígéretes gyulai lehetőség is érkezett. A legközelebb Zabardi Dávid távoli lövése járt a sikerhez, amelyet csak újheggyel tudott kitornászni a vendégcsapat második számú hálóőre.
A 49. percben megérkezett a második hazai találat is, a sebességet váltó Trescsula Mátét csak szabálytalanul tudták megállítani a szegedi védők, a büntetőt pedig Máris Dominik értékesítette. 2-0.
A fordulás után kicsit változott a játék képe, a vendégcsapat mindent beleadva próbálta feltörni a gyulai reteszt, a hazai gárda pedig türelmes játékkal várta a kedvező alkalmat a mérkőzés lezárására. Ebben az időszakban Trescsula Máté előtt akadtak helyzetek, előbb egy távoli lövéssel vette célba a szegedi kaput, majd egy közeli lövésébe lépett bele az utolsó pillanatban a védő, majd ismét a tizenhatoson kívülről adott feladatot a vendégek portásának.
A gyulai szurkolók érezték a közelgő harmadik találatot: előbb Vörös Barnabás lövését blokkolta egy szegedi láb, majd Máris Dominik tüzelt kapura. A várva várt találat a 75. percben érkezett, amikor Szabó Zsombor emelte át jó harminc méterről a kapus fölött a labdát és juttatta a hálóba. 3-0.
A lassan besötétedő forduló utolsó gólját Zádori Krisztián szerezte a 80. minutumban, a már hétgólos támadó védőivel a nyakán gyalogolt be a labdával a kapuba. 4-0.
A Gyulai Termál FC csapata megszerezte negyedik győzelmét a bajnokságban, így magabiztosan várhatja a Békéscsaba 1912 Előre II. elleni vármegyei rangadót. A két szomszédvár találkozóját egy órával hamarabb rendezik, így már 16.30-kor egymásnak feszülnek a felek vasárnap.

























