Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Augusztus 25-én kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2025. július 30. 09:17
Augusztus 25-én kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma

A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább, eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója kedden a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást.

A szükséges közlekedési információkat egy folyamatosan frissülő aloldalon teszik közzé.

A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető, hogy mindenkinek elegendő ideje legyen az utazás újratervezésére – jelezte a vezérigazgató.

A MÁV közleményében ismerteti, hogy augusztus 25-től egy hónapon át szünetel a Keleti pályaudvar vonatforgalma, így augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon.

A MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos beruházása során 400-450 szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével tervezett szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma – közölték.

A munkálatok ideje alatt 4 hétig a Keletiből nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon utazóknak jelentős változásra kell számítaniuk. A menetrendmódosítások és az átszállások miatt az utazási idő megnövekedhet – hívták fel a figyelmet.

A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy már a vágányzár előtti időszakban is tájékozódjanak a mavcsoport.hu/keleti weboldalunkon, amelyet folyamatosan frissítenek a menetrendi változásokról szóló információkkal, alternatív eljutási lehetőségekkel, javaslatokkal, valamint az utazás megtervezését segítő térképekkel. Interaktív térképet is készítenek, amelyet pár napon belül közzéteszünk a weboldalon.

Az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átszállási pontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-vel, a Volán- és a BKK-járataival könnyen elérhetők a főváros minden részéről. Az átszállási pontokról is bővebb ismertetést tesznek közzé az internetes tájékoztatási felületen.

A változás számos, a Keleti pályaudvart használó nemzetközi vonatot is érint – ismertette a MÁV.

A módosított menetrendek az online felületeinken (MÁV app, EMMA, jegy.mav.hu) várhatóan augusztus 10-től lesznek elérhetők, és akkortól lehet a vonatokra keresni az új menetrendek alapján a MÁV és a MÁV+ applikáció, az EMMA vagy a jegy.mav.hu segítségével – közölte a vasúttársaság.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)