Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tartalékosan

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Dávis Szilvia • SPORT • 2010. március 05. 14:00
Tartalékosan
Kosárlabda
Képünk illusztráció

Békéscsabai KK–Gyulai Color KC 102–62 (29–27, 29–10, 33–12, 11–15).

NB II-es férfi kosárlabda- mérkőzés, Békéscsaba 50 néző. V.: Gorgula, Mádos.

Gyula: Marschal 10/6, Gyarmat 5, Ludányi 10, Somogyi 21/6, Kiss Á. 8. Cs.: Kenéz 6/3, Kónya 4.

A sérültek mellé sajnálatos módon Hajdu Zoltán is feliratkozott, aki a pénteki edzésen bokasérülést szenvedett, így a gyulai csapat mindössze két cserével utazott a megyei rangadóra. A találkozó első negyedében még tartották magukat a mieink, azonban a találkozó további részében szabályszerűen átgázoltak rajtunk a csabaiak, fizikálisan is jobbak voltak, így megérdemelten arattak győzelmet.

Másnap a Debrecen együtteséhez kellett volna utaznia a Tövisháti legénységnek, azonban a sérülések és betegségek miatt lemondták a gyulaiak a találkozót, hiszen mindössze öten utaztak volna. A hétvégi hazai, Békés elleni bajnoki – az ellenfél kérésére – szintén elmarad.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)