Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Második alkalommal rendeztek találkozót a szakképzési duális partnereknek március 26-án a Harruckern János-középiskolában.
A megnyitón Simon István Tamás, a Gyulai Szakképzési Centrum kancellárja úgy fogalmazott, mindig szükséges, hogy aktualizálják a tudásukat a szakképzésről, de még fontosabb, hogy megtörténjen a „horizontális tudáscsere”, azaz, hogy a szakképzésben részt vevők kicseréljék egymással a tapasztalataikat.
Uhrin Nóra igazgatóhelyettes elmondta: a rendezvény kiváló lehetőség a tapasztalatcserére és a fejlődés lehetőségeinek megkeresésére.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester is köszöntötte, aki kiemelte: Gyula városa sok szempontból egyedi, ezek egyike az, hogy nem megyeszékhely, mégis sok területen központja Békés vármegyének.
Kifejtette: ezek a központi igazgatási funkciók is hozzájárulnak ahhoz, hogy a fürdőváros az egyetlen 10 ezer fő feletti település a vármegyében, ahová többen költöztek a rendszerváltás óta, mint ahányan elköltöztek innen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A városvezető aláhúzta: fontos, hogy megtartsuk a fiatalokat, hogy legyenek a városban olyan lehetőségek, amelyek csábítóak számukra. Emellett az is fontos, hogy a település azoknak is legyen vonzó, akik máshonnan szeretnének ideköltözni. Ehhez elengedhetetlen a versenyszféra, a termelőszektor sikeressége, ebben pedig fontos szerepe van a szakképzésnek.
A köszöntők után a duális képzéssel kapcsolatos előadásokat hallhattak a megjelentek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba