Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Szép magyar beszéd” versenyt rendeztek a katolikus iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2025. január 31. 14:00
„Szép magyar beszéd” versenyt rendeztek a katolikus iskolában
A megmérettetésre 5–8. évfolyamos tanulók jelentkezhettek

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

„Szép magyar beszéd” versenyt rendeztek január 30-án a Karácsonyi János katolikus gimnáziumban.

Lovas-Tóth Kata, az intézmény magyartanára kiemelte: a megmérettetésre a gyulai járásban tanuló 5–8. évfolyamos diákok jelentkezhettek.

Mint mondta, a versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka Emlékére kuratóriuma hirdette meg a Kazinczy Ferencről elnevezett versenyt azoknak a tanulóknak, akik még nem nyertek Kazinczy-jelvényt.

Aláhúzta: a verseny az ifjúság anyanyelvi nevelését, amelyet sok év után tavaly rendeztek meg ismét ebben a körzetben, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A 7–8. évfolyam első helyén végző Csibi Bagi Trisztán kiérdemelte, hogy Kisújszálláson, a félországos döntőben is megmérettesse magát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A verseny végeredménye:

5–6. évfolyam

  1. Serfőző Tamás (Karácsonyi János általános iskola)
  2. Kacz Bence (Lőkösházi Általános Iskola)
  3. Váczi Zsolt (5-ös számú általános iskola)

 

7–8. évfolyam

  1. Csibi Bagi Trisztán (Karácsonyi János általános iskola)
  2. Bakucz Panni (Magvető református általános iskola)
  3. Petrovszki Ármin (Implom József általános iskola)

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)